Élő Nagyvilág

Észak-Korea „teljes mértékben támogatja” Oroszország ukrajnai invázióját

Gavriil GRIGOROV / POOL / AFP
Gavriil GRIGOROV / POOL / AFP

Az orosz-ukrán háború legfontosabb keddi eseményeit itt tudja elolvasni.

Kapcsolódó
Megérkezett Észak-Koreába Vlagyimir Putyin
24 év után először utazott az elszigetelt országba.

Kirakták az orosz minisztereket a tárgyalóteremből Kim Dzsong Un miatt

Miközben láthatólag teljes az összhang Vlagyimir Putyin orosz elnök és észak-koreai kollégája, Kim Dzsong Un között, alsóbb szinten volt egy kisebb incidens a felek között. Az orosz delegáció magas rangú tagjai, miniszterelnök-helyettesek és miniszterek, köztük Szergej Lavrov külügyminiszter elfoglalták a helyüket a tárgyalóasztalnál, amikor belépett a terembe egy észak-koreai illetékes és kiparancsolta az egész társaságot.

Amikor az orosz elvtársak értetlenkedtek, az észak-koreai ellentmondást nem tűrően azt mondta:

A mi vezetőnk lép be először a terembe.

Ezután az orosz miniszterek megadták magukat és elkezdtek kifelé indulni a felvétel szerint.

Ukrán parancsnok: Jelenleg vesztésre állunk. Ez nyilvánvaló

Ukrajna vesztésre áll az Oroszországgal vívott konfliktusban, és végleg veszíteni fog, ha nem történik változás – hangoztatta Dmitro Kuharcsuk, az ukrán fegyveres erők 3. önálló rohamdandárja második rohamzászlóaljának parancsnoka szerdai interjújában.

Jelenleg vesztésre állunk. Ez nyilvánvaló. Területeket veszítünk, a legjobb embereket veszítjük el

– mondta Kuharcsuk az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak adott interjújában.

A katonatiszt szerint most jutottak „a legkritikusabb szakaszba”, mert bekövetkezett az „elgyengülés pillanata”. Ebben a helyzetben „az emberek újra azt fogják hinni, hogy a fronton stabilizálódott a helyzet, (…) (pedig) nincs egység a társadalomban”.

Úgy vélekedett, hogy az ukrán fegyveres erők kizárólag a lövészárkokban lévő emberek lelkesedésére támaszkodva tartják magukat, de már ők is nagyon kimerültek. „Innen csak rosszabb lesz a helyzet, ha nem történik változás” – tette hozzá.

A lopakodó offenzíva, amelyet az ellenség jól csinál, nemcsak kellemetlen, hanem kritikus következményekkel járhat számunkra

– figyelmeztetett.

Szerinte az ukrán társadalom valójában nem vesz részt abban, ami történik. „Nem azt mondom, hogy mindenkinek háborúba kell mennie, bár lehet, hogy előbb-utóbb mindenkinek kell – férfiaknak és nőknek egyaránt” – fogalmazott.

Mint kifejtette, az emberek nem szeretnek kilépni komfortzónájukból, beleértve a mentális komfortzónát is. Azt is megjegyezte, hogy nem látja a fokozott mozgósítás eredményét.

A lap kérdésére, hogy hol találják meg a mozgósítási forrást, azt válaszolta: „Az irodákban”.

Hozzátette: az államnak át kellene gondolnia a polgárokhoz való hozzáállását, „teljesen meg kellene változtatnia szemléletét”. Akkor véleménye szerint „nem kell majd mobilizációs erőforrást keresni, az magától meglesz”. “„Ha ez nem történik meg, ha nem vonják le a következtetéseket, ha nem dolgoznak a hibákon, akkor ezt a háborút el fogjuk veszíteni” – zárta szavait a katonatiszt.

Kölcsönös védelmi záradékot tartalmazó egyezményt írt alá Putyin és Kim Dzsongun

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető szerdán stratégiai partnerségi egyezmény írt alá, amely kölcsönös védelmi záradékot tartalmaz, ennek értelmében mindkét ország vállalja, hogy segít a másiknak a külső agresszió visszaszorításában – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A Reuters szerint azt mondta:

A ma aláírt átfogó partnerségi megállapodás többek között kölcsönös segítségnyújtást ír elő abban az esetben, ha a megállapodás valamelyik fele ellen agresszió történik.

Putyin felhívta a figyelmet az Egyesült Államok és más NATO-tagországok nyilatkozataira, amelyek beleegyeztek abba, hogy Ukrajna a Nyugat által szállított fegyverekkel csapjon le Oroszországon belüli célpontokra.

Ez már folyamatban van, és mindez durva megsértése azoknak a korlátozásoknak, amelyeket a nyugati országok különféle nemzetközi kötelezettségeik keretében vállaltak

– mondta Putyin.

„Moszkva és Phenjan közötti kapcsolatok még az egykori szovjet-észak-koreai viszonynál is szívélyesebbek”

Teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz szerdán Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott egyeztetésén Phenjanban.

A világ egyre gyorsabban változik; ebben a helyzetben az a célunk, hogy szorosabbra fűzzük az együttműködést Oroszországgal és kormányával

– tette hozzá orosz hírügynökségek közlése szerint. Teljes támogatásáról és szolidaritásáról biztosította az orosz kormányt, hadsereget és népet az Ukrajnában a szuverenitás, a biztonsági érdekek és a területi egység megvédésének érdekében folyó különleges hadművelet végrehajtásában.

Hozzátette, hogy a Moszkva és Phenjan közötti jelenlegi kapcsolatok még az egykori szovjet-észak-koreai viszonynál is szívélyesebbek, továbbá méltatta Oroszország szerepét a világ stratégiai stabilitásának és egyensúlyának fenntartásában.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség aláhúzta, hogy a phenjani vezetés szerint a két ország partnersége felgyorsítja a többpólusú világrend kiépülését.

Vlagyimir Putyin – aki négyszemközt is egyeztetett az észak-koreai vezetővel – köszönetet mondott a támogatásért, és bejelentette: a felek új, a kapcsolatok további mélyítését célzó egyezményt fognak aláírni. Leszögezte: mind Moszkva, mind Phenjan küzd „az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek imperialista, hegemóniára törekvő politikája ellen”.

Az orosz elnököt – aki a Kreml korábbi bejelentése szerint Vietnamba utazik tovább – a látogatásra elkísérte több magas rangú orosz tisztségviselő, köztük Szergej Lavrov külügyminiszter, Gyenyisz Mantrurov belügyminiszter-helyettes, Andrej Belouszov védelmi miniszter, valamint külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.

Huszonnégy év óta ez Putyin első észak-koreai látogatása. Tavaly szeptemberben az orosz Távol-Keleten találkozott Kim Dzsong Unnal.

Dél-Korea külügyminisztériuma közleményében súlyos aggodalmának adott hangot a mostani látogatás miatt, és aláhúzta: a térség feszültségét tovább mélyíti a Moszkva és Phenjan közötti katonai együttműködés. A tárca hozzátette, hogy ez Kína érdekeivel is szembemegy, és sürgette Pekinget, hogy vállaljon közvetítő szerepet a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében.

A szöuli kormány többször Phenjan szemére vetette azt is, hogy fegyverekkel látja el Oroszországot: Sin Vonsik dél-koreai védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, Észak-Korea csaknem ötmillió tüzérségi lövedéket szállíthatott már Oroszországnak, és Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan még további szállítmányokat fog kérni közelgő phenjani látogatásán. Moszkva és Phenjan tagadja a fegyverszállításokkal kapcsolatos állításokat.

Észak-koreai fegyverek ölnek ukránokat

A BBC fotót közölt egy szokatlan kinézetű rakéta roncsairól, amelyet Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban találtak meg. A Conflict Armament Research (CAR) kutatói szerint ez bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy Észak-Korea fegyverekkel látja el Oroszországot.

A roncson a koreai ábécé apró karaktere, és a 112-es szám szerepelt, ami az észak-koreai naptárban a 2023-as évnek felel meg.

Észak-Korea „teljes mértékben támogatja Oroszország ukrajnai hadműveletét”

Kedden este megérkezett Észak-Koreába Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki 24 év után először látogatott Észak-Koreába. Putyin és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor érdemi tárgyalásokat folytatnak. Mint a BBC írja, Kim Dzsongun szerint Észak-Korea „teljes mértékben támogatja Oroszország ukrajnai hadműveletét”

Az észak-koreai vezető az Interfax orosz ügynökség jelentése szerint közölte, országa meg kívánja erősíteni stratégiai együttműködését Oroszországgal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik