Szabó Zsófi a napokban az InSytle #Képesvagyok című podcastjének vendége volt. A beszélgetés során szó esett arról, hogy a műsorvezető-színésznő még azokban az időkben lett ismert, amikor autogramkártyák és közönségtalálkozók voltak, az ismert embereket pedig szerették, mostanra viszont azt tapasztalja, hogy a hozzájuk való viszony ellentétesen változott meg.
Ma már azt hiszem, hogy az ismert embereket leginkább nem szeretik. Leginkább irigykednek rájuk, leginkább hibát keresnek bennük. Mindenkiben van hiba, nyilván. Én is támadható vagyok, és tudom, hogy mik azok a pontok, amiken jobban kéne változtatnom, vagy jobban kéne bánnom vele a social mediában. Tehát egy csomó mindenről tudom, hogy hogyan kellene csinálni, de hát hogy hogyan csinálja az ember, vagy mi a közvélemény, azt nem tudok irányítani.
Mint mondta, emlékei szerint a gyermekágyi időszak alatt kapta a legkevesebb támadást az interneten, amikor a legkevesebbet osztott meg az életéről. Miután viszont felállt a válásából és nem magyarázta meg, mit miért tesz a magánéletében, az emberek spekulálni kezdetek.
Ezzel együtt jött a szorongás. Amikor már nemcsak a magad problémáival kell megküzdened, hanem azzal is, hogy mit gondolnak rólad. Hiába tudjuk, hogy nem számít, mert az a tíz ember számít, aki ismer és szeret, és az a pár ember, aki mondjuk ítéletet mond… vagy hát pár száz, vagy pár ezer, ettől függően igen, számít, hogy ismert vagyok, vagy sem.
A Mokka műsorvezetője egy korábbi interjúban már említette, hogy a néhai Szabó Gyula lányaként gyerekként volt olyan tanára, aki kivételezett vele, de olyan is, aki emiatt negatívan különböztette meg. Mivel a saját fiának, Mendelnek egyiket sem kívánja, tudatosan nem mutatja meg őt a közösségi oldalain. Amikor arról kérdezték, szerinte kritikusabbak-e vele az emberek azért, mert egy ismert színész lánya, a következőket felelte:
Én még mindig azt érzékelem, hogy fifti-fifti. Az édesapámat mindenki szerette, és abban a generációban nem volt ilyen rosszindulat. Ott még tényleg az volt, hogyha valaki elért egy ilyen nagy dolgot, arra felnéztek. Én meg már tök más vagyok. Hiába dolgozom 15 éve, hiába kelek hajnalban, hogy dolgozzak pénzért, az emberek ezt nem tudatosítják magukban, hogy én egy dolgozó nő vagyok, aki édesanya. Valamilyen tök más képet alkotnak rólam, és próbáltam keresni magamban a hibát, de azt látom, hogy ez most már általános: mindenki rossz, aki ismertebb, vagy aki influenszer
– magyarázta a műsorban, hozzátéve: szerinte a „social világ hozta magával ezt a romlottságot”.
A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.