Szórakozás

Cicit villantott a magyar híresség! Fotó

Ilyen szexinek még sosem láthattuk magyar úszónőinket, akik ezúttal bikiniben mutatták meg magukat egy divatbemutatón.

A négy Európa-bajnok sportoló úgy vonult végig a napokban a kifutón, mint ha mindig ezt csinálták volna. Nem is csoda, ha a közönségben helyet foglaló férfiaknak kocsányon lógott a szeme. A lányok valóban nagyon csinosak és szexisek, melyről az RTL Klub Reflektor magazinjában is meggyőződhettünk.

Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Mutina Ágnes és Dara Eszter Léber Barbara szexi fürdőruháit mutatták be, miközben gőzerővel készülnek a közelgő versenyekre, illetve az olimpiára. A legnehezebb helyzetben Eszter van, hiszen ő a közelmúltban megsérült és meg kellett operálni a vállát. Azt mondja, még most sem épült fel tökéletesen, bár ezt a bemutatón nem lehetett észrevenni.

A divatbemutatóra való felkészülés során azt is megtudhattuk, hogy Mutina Ágnes jelenleg szingli, ugyanis kapcsolata véget ért a szintén úszó Verrasztó Dáviddal. A lányok egyébként mind boldognak vallják magukat, elégedettek a magánéletükkel. Párjaik is sportolók, így megértik, hogy bizony időnként akár hetekig nem tudnak találkozni a felkészülések miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik