Tudomány

Rejtélyes, 4000 éves építményt találtak Kréta szigetén

David C Tomlinson / Getty Images
David C Tomlinson / Getty Images

Hatalmas, körkörös, mintegy 4000 éves épület maradványaira bukkantak Krétán – számol be a The Independent. Elképzelhető, hogy a felfedezés a szigetre tervezett nagyszabású reptérberuházást is átírja.

A régészek szerint a minószi civilizáció korára datálható struktúra egyedülálló és rendkívül érdekes. A felülről egy hatalmas autókerékre emlékeztető, labirintusszerű, 1800 négyzetméteres struktúra romjai a közelmúltban végzett megelőző feltárások során kerültek elő.

A helyszínre szeretnék telepíteni a Kasztelli város közelében épülő reptér radarállomását. A repteret 2027-ben nyitnák meg, és a tervek szerint Görögország második legnagyobb, iráklioni repterét fogja váltani. Évente akár 18 millió utast is fogadhat majd.

A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a dombtetőn álló építmény milyen célt szolgált, de a lelőhelyen továbbra is folyik az ásatás.

Minószi párhuzamot egyelőre nem ismernek a kutatók, akik azt feltételezik, hogy a struktúra rituális vagy vallási céllal épült.

A belső építményt nyolc, legfeljebb 1,7 méter magas kőfal veszi körbe, a komplexum egymáshoz kapcsolódó terekre oszlik. A kutatók úgy gondolják, hogy az építményhez eredetileg kúpos tető is tartozott.

A komplexum belsejében nagy mennyiségű állati csontot találtak, a szakértők szerint nem valószínű, hogy a terület lakóhelyként szolgált. Elképzelhető, hogy olyan szertartásokat végeztek itt, amelyek során ételt, italt és áldozati állatokat fogyasztottak.

Az épület összetett, valószínűsíthető, hogy speciális szaktudást, jelentős befektetett energiát és erős központi adminisztrációt igényelt a létrehozása. A komplexum bizonyosan közösségi épület volt.

A szakemberek célja az, hogy megóvják a helyszínt, viszont közben a reptéri projekt se akadjon el. A régészek szerint az épületet főként időszámítás előtt 2000 és 1700 között használták, abban az időszakban, amikor Kréta első palotáit emelték. A struktúra egyes jellegzetességei hasonlítanak a Görögország más részein fekvő korai minószi méhkaptáros sírokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik