Belföld

Több településen is legalább duplájára nőtt a választópolgárok száma

Több magyar faluban is száz százalékkal vagy még annál is többel nőtt a választópolgárok száma a vasárnapi választásokat megelőzően – írta meg a Telex a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hetente frissülő adataira hivatkozva.

Az idén a Political Capital és a Társaság a Szabadságjogokért bejelentése nyomán közöl frissítéseket az NVI, amire a cikk szerint a voksturizmus felderítése miatt van szükség. Ez akkor következik be, ha valaki úgy jelentkezik be egy címre, hogy valójában nem él ott, csak azért létesít lakóhelyet, hogy az adott település jelöltjeire szavazhasson. Az állandó lakcím megváltoztatásának a névjegyzékbe történő átvezetését az idén június 7-ig lehetett igényelni. Noha nem tömegesen, de az idei választási adatokban is van pár olyan település, ahol az elmúlt két hónapban jelentősen megugrott a választásra jogosultak száma.

A legjelentősebb növekedés Kisvásárhelyen történt, ahol április 11-én még csak 53-an szerepeltek a névjegyzékben, de június 8-ára ez a szám már 130 volt, ami 145 százalékos növekedést jelent.

A Sümegtől 8 kilométerre lévő Zala megyei (a legutóbbi népszámlálás alapján 44 lakosú) településen ketten indulnak a polgármesteri pozícióért: a települést tíz éve irányító Szentmiklóssi Erzsébet és kihívója Szijjártóné Papp Szilvia.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Keresztéte választópolgárainak száma április 11-én még 25 volt, mostanra azonban 59-re növekedett, ami 136 százalékos növekedést jelent két hónap alatt. Szintén dobogós helyen van a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyésta. A Miskolctól 38 kilométerre található községben 24 választópolgárból lett 48 a vonatkozó időszakban, vagyis a számuk ebben a törpefaulban pontosan a kétszeresére nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik