Szórakozás

Ezzel a bombázóval került intim viszonyba Katy Perry exférje

Geri Halliwell (Geri Halliwell)
Geri Halliwell (Geri Halliwell)

Geri Halliwell és Russell Brand teljesen egymásba szerettek, míg az olimpia záróünnepségére készültek.

Nemcsak szakmai sikert hozott Geri Halliwellnek a Spice Girls olimpiai fellépése, de szerelmet is. A közös próbák alatt ugyanis teljesen belehabarodott a záróünnepségen szintén színpadra lépő Russell Brandbe. A szenvedély olyan elsöprő erővel kapott lángra bennük, hogy a komikus már a megakoncert után azt nyilatkozta, hogy megőrül Geriért. Ám akkor senki nem vette komolyan. Viszont ő igen, és azonnal szakított Jordana Brewster húgával, Isabellával, hogy teljesen Ginger Spice-ra tudjon koncentrálni. Azóta minden idejüket együtt töltik, és Angliában több helyen látták már romantikusan andalogni őket. A barátaik szerint nagyon komoly a kapcsolatuk, nemcsak egy kis nyári flört.

Katy Perry exférjének valóban Geri lehet a tökéletes nő, hiszen nemcsak dögös, de hasonlóan kiváló a humora, angol is, és gyakorló anya. Russ pedig többek közt azért hagyta el volt nejét, mert a popdíva nem akart gyereket. A másik oldalról viszont adódhatnak gondok. Első, évekkel ezelőtti találkozásuk után Halliwell azt mondta Brandről, hogy nem az ő esete, és legszívesebben levágná a védjegyének számító loboncát és szakállát. Illetve előző pasijával, Henry Beckwith-tel azért szakított tavaly, mert a milliomos túl sokat bulizott. Russell pedig a Ködös Albion partinagykövete, akit nehezebb lesz lenyugtatni, mint Bruce Bannert, ha Hulkká változik.


Az első közös kép a friss szerelmesekről

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik