Szórakozás

Először beszélt autóbalesetéről Lola

lola (lola)
lola (lola)

Az énekesnő mindig úgy gondolta, ha lassan vezet, nem érheti baj. Mégis belehajtottak oldalról az egyik kereszteződésben. Lolának szerencsére nem esett baja az ütközésben.

Nem számít még rutinos sofőrnek Lola, akinek még egy éve sincs, hogy átvehette jogosítványát. Az énekesnő bár élvezi a vezetést, tudja van még mit tanulnia. „Nem olyan régóta vezetek, így nem mondhatom magam rutinosnak. Nyolc-kilenc hónapja van jogsim és nem is mindennap vezetek. Így van még mit tanulnom” – árulta el a Mokkában Lola, aki azt hitte, csak akkor érheti baleset, ha gyorsan vezet.

Ám hamar megtapasztalta, hogy ez nem így van. „Sokáig úgy voltam vele, hogy ha én biztonságosan és lassan megyek, nem érhet baj. Aztán hamar rájöttem, hogy ez nem így van. Körülbelül negyvennel mehettem, amikor oldalról egyszer csak belém jöttek” – emlékezett vissza balesetére az énekesnő, akiben egyfajta egészséges félelem dolgozik, mikor volán mögé ül.

„Bennem mindig dolgozik a félelemérzet. Ráadásul apukám is mindig elmondja, hogy vigyázzak magamra. Igyekszem figyelni és kellően elővigyázatos is vagyok, amit a jó oktatómnak is köszönhetek” – mesélte az énekesnő, aki reméli, hogy egyre jobb sofőr válik belőle.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik