Szórakozás

Keresztes Ildikót megműtötték, miután daganatot találtak az agyában

Karancsi Rudolf / 24.hu
Karancsi Rudolf / 24.hu
Az énekesnő először beszélt a betegségéről.

Keresztes Ildikó ősszel tér vissza a színpadra, ugyanis betegségből épül fel, amiről a Nők lapjának nyilatkozott először. Pár hete megműtötték, a koponyáján ejtettek sebet.

A fülemtől vágtak a hajam tövében a homlokom közepéig, mert találtak az agyamban egy daganatot. Novemberben derült ki, ám nem akartam róla beszélni, mert találgatásokra adott volna okot, és nekem elsősorban nyugalomra volt szükségem

– mondta az énekesnő, aki most azért döntött úgy, hogy előáll a történetével, mert úgy gondolja, a rajongóinak tartozik azzal, hogy tudják, miért tűnt el hónapokra.

Egy nap arra ébredtem, hogy rettenetesen szédülök, és hányinger gyötör. Először azt hittem, a front miatt van, vagy a kimerültség okozza, mert tavaly rengeteget dolgoztam. Ám mivel napokig nem múlt el, a barátnőm bevitt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztályára. Befektettek, összevissza vizsgáltak, közben a szédülés elmúlt – valószínűleg egy vírus okozta –, de nem találtak semmit. Viszont az utolsó pillanatban csináltak egy agyi CT-t, és felfedeztek egy háromcentis tumort a homlokom mögött

– elevenítette fel a történteket Keresztes. Mint mondja, akkor még nem lehetett megmondani, hogy a daganat jóindulatú-e, az csak néhány nap múlva derült ki. Ennek ellenére el kellett távolítani.

Egy tumort ugyebár nem lehet meginterjúvolni, hogy tetszik-e még tovább nőni, mert ha igen, akkor sajnos ki kell műteni, ugyanis nagy bajt okozhat, a páciens megvakulhat, lebénulhat, nem sorolom tovább. Keríteni kellett gyorsan egy specialistát, aki megszabadít tőle.

Az énekesnőnek sikerült bejutnia az ország egyik legjobb szakemberéhez, aki február elején műtötte meg. Utána három hónapig nagyon kellett vigyáznia magára, még lehajolnia sem volt szabad.

Miközben lábadoztam, sikerült átkereteznem magamban a történteket. Csodálatos ajándékot kaptam a hatvanadik születésnapomra: egy pihenéssel töltött évet, amelynek során sem stressz, sem semmilyen tennivaló nem terhel, és végre elengedhetem magam, ez évtizedek óta nem adatott meg.

Elmondta, a betegség előtt egy ideje már a kiégés tüneteivel küszködött, a felkelés is nehezére esett, nemhogy fellépésekre járni. „A színházban a takarásban majdnem elsírtam magam” – árulta el.

Arról, hogy most hogy érzi magát, Keresztes Ildikó azt mondta, egyre erősebbnek és bölcsebbnek.

Végre megértettem, hogy az élet szép, és örülni kell minden apróságnak. Egy szál virágnak is…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik