Szórakozás

Összeomlás szélén a Szex és New York sztárja?

Kristin Davis-Aaron Sorkin (Kristin Davis, Aaron Sorkin)
Kristin Davis-Aaron Sorkin (Kristin Davis, Aaron Sorkin)

Nem tartott sokáig Kristin Davis és Oscar-díjas kedvesének románca, immár külön utakon járnak.

A nyár elején már-már úgy tűnt, hogy sokéves egyedüllét után végre révbe ért Kristin Davis, és tökéletes a magánélete. Ám bő negyedévet követően ismét egyedül kénytelen álomra hajtania a fejét. A Szex és New York Charlotte-ja ugyanis szakított Aaron Sorkinnal. Sokak szerint a színésznő és az Oscar-díjas író kapcsolata már a kezdetektől halálra volt ítélve, mivel sok idejük soha nem volt egymásra. Kristin életében adoptált lánya a legfontosabb, míg Aaron éjjel-nappal új sorozatára, a Híradósokra koncentrál. Sőt igazi mindent elsöprő szenvedély sem volt köztük soha, ismerőseik szerint csupán a másik intelligenciája volt vonzó számukra.

Egyesek úgy vélik, Davis lassan kénytelen lesz végleg beletörődni, hogy szerelem nélkül fog megöregedni. Pedig negyvenhét évesen, ilyen külsővel még lenne keresnivalója a randiszcénában, de a sors valamiért csak csalódást tartogat neki. Barátai most attól féltik a színésznőt, hogy a történtek miatt összeroppan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik