Sport

Fazekas Gergő főhőssé vált, 13 év után elbukta az aranyat a Kielce

Elképesztő döntőben, a második mérkőzést is hetesekkel nyerte meg a Wisla Plock férfi kézilabdacsapata, amely 13 év után lett ismét lengyel bajnok, letaszítva a trónról a Kielcét.

Az alapszakaszt jobb gólkülönbségének köszönhetően még a címvédő nyerte meg, amely aztán simán bejutott a rájátszás során a fináléba. Az ellenfél a Wisla Plock lett, amely a Lengyel Kupa döntőjében, május 5-én súlyos, 29-20-as verést mért a riválisra.

A nagy visszavágás azonban nem sikerült, a két győzelemig tartó bajnoki döntő első mérkőzését a Plock hetesekkel megnyerte hazai pályán.

A vasárnapi visszavágón a Kielce 10-9-re vezetett a félidőben, elhúzni azonban egyik csapat sem tudott. Tíz perccel a vége előtt 15-15, az 55. percben 17-17 volt az állás, és amikor fél perccel a lefújás előtt Dylan Nahi 20-19-re módosított az állást, úgy tűnt, a Kielce megnyerheti a meccset.

Az utolsó támadásban aztán Fazekas Gergő (aki 12 lövésből hét gólt szerzett) a kapufát találta el, de a labda Andreas Wolff kapus bal lábáról a hálóba pattant. 20-20, jöhetett ismét a hetespárbaj.

#Gladiatory2024

Król strzelców
Paweł Podsiadło @unia_tarnow

Bramkarz sezonu
Marcel Jastrzębski @SPRWisla

Środkowy rozgrywający sezonu
Gergo Fazekas @SPRWisla pic.twitter.com/62Alr7K0qv
— ORLEN Superliga (@orlen_superliga) May 26, 2024

Az első öt lövő közül senki sem hibázott, majd 3-2-es hazai vezetést követően négyen is rontottak, így ismét Fazekasnak kellett játékban tartania a Wislát. A következő négy sorozatban hibátlan dobások következtek, ám a 10. sorozatban Nahi lövését kivédte Mirko Alilovic – így 13 év után ismét Plockba került az aranyérem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik