Tom Lantos kaliforniai képviselő 2008-as halála óta nem volt magyar származású politikus a Capitoliumban, egészen mostanáig – emlékeztet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilap, amely olvasói segítségével lelte fel Gál Esztert, aki unokatestvére az amerikai képviselőnek, s a család utolsó miskolci leszármazottja.
A nyugdíjas biológia-kémia szakos tanár a lapnak nyilatkozva elmondta: édesanyjának volt testvére az amerikai képviselő apja, aki a hírekkel ellentétben nem altató-, hanem fogorvosként dolgozott, és 1949-ben vagy 50-ben ment külföldre, először Bécsbe, később Amerikába.
Andy Harris már ott született, és mivel anyja lengyel-ukrán származású volt, a magyar nyelvet nem beszéli a képviselő – olvasható az Észak-Magyarországban.