Szórakozás

Berki Mazsi: 32 évesen túl vagyok életem első botoxán, és igen, vállalom!

TV2
TV2
Azt mondja, szeretné „csintalanul” megőrizni a fiatalságát.

Berki Mazsi csütörtökön videón mutatta be, hogyan zajlott legutóbbi szépészeti beavatkozása. Bejegyzését azzal kezdte:

32 évesen túl vagyok életem első botoxán, és igen, vállalom!

A folytatásban arról ír, a plasztika és orvos esztétikai kezelések megosztó témának számítanak napjainkban, neki azonban nem célja, hogy bárkit is befolyásoljon, csak szeretné megosztani saját érzéseit és gondolatait a követőivel.

Mint írja, az ő első szépészeti beavatkozása több mint hat éve volt. Akkor a száját töltette fel, mert vékony ajkakat örökölt, amivel nem volt elégedett. „Azóta foglalkozom az ajkam természetes dúsításával, úgy, hogy még véletlenül se essek túlzásba, hisz’ szeretném, hogy a szüleim rám ismerjenek” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

A botox az egyik legkedveltebb esztétikai beavatkozás, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy ebben a turpisságban én is részt vegyek, de úgy, hogy vállalom

– írta, hozzátéve: sokan hajlamosak túlzásba esni.

Számomra fontos volt, hogy a mimikám ne veszítsem el, és ne úgy nézzek ki, mint akit legyőzött a botox. Talán ez a kép mindannyiunk előtt megvan. Én a megelőzés híve vagyok, és csupán nem szeretnék elmélyült láncokat.

Berki Mazsi posztját azzal zárta, maximálisan elégedett az eredménnyel, és vállalja, hogy ő is azon nők közé tartozik, „akik csintalanul szeretnék megőrizni fiatalságukat”.

Nemrég kislánya neveléséről így nyilatkozott:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik