Miló Viki szerdán a Reggeli vendége volt, ahol arról is mesélt, hogy nemrégiben elkezdett főzni tanulni, egy séf ügyfele segít neki elsajátítani a konyhai praktikákat.
Elkezdtem főzni tanulni, mert nagyon-nagyon szégyellem, hogy itt vagyok már 40 év fölött, és még mindig nem tudok főzni. De most jött egy olyan tanítvány, akivel le tudom bartelozni
– mondta az edző, hozzátéve: tapasztalatai szerint a kliense jóval keményebb vele a konyhában séfként, mint fordított esetben ő a konditeremben.
Bementem hozzá az étterembe, gondoltam én már ott rögtön csinálok egy kis hagymás rostélyost, ezt, azt, amazt, hazamegyek és már mindent tudok főzni. Aha! Akkor kezdjük az alapanyagoknál. Hát én halálra untam magam, ugye nyilván, én sem küldöm be rögtön a ringbe az embereket. És aztán az lett a vége, hogy összevesztünk és elküldött mosogatni. Úgyhogy mosogattam. Mert én túl gyorsan akarok minden megtanulni, de hát igaza van.
Ami a szerelmi életét illeti, Miló elárulta, hogy egyelőre még nem találta meg az igazit, próbálkozásai viszont vannak, és örömmel tölti el, ha udvarolnak neki. A téma kapcsán hozzátette, hogy bár most már szívesen kipróbálná, milyen együtt élni valakivel, nem tudja, alkalmas lenne-e erre, ugyanis 23 éves kora óta egyedül él, mióta elköltözött a szüleitől.