Tudomány

Ritka és veszélyes betegség végzett két vadásszal

Love Employee / Getty Images
Love Employee / Getty Images

Ritka prionbetegség végzett két vadásszal az Egyesült Államokban – írja az IFLScience. A szakértők attól tartanak, hogy az esetért a zombiszarvas-kórként elhíresült betegség, a CWD lehet felelős.

A prionok hibás szerkezetű fehérjék, amelyek veszélyes betegségeket képesek előidézni gazdaszervezetükben.

A prionbetegségek nagyon ijesztőek: el lehet őket kapni, nem kezelhetőek és minden esetben halállal végződnek.

Ezek a kórságok jellemzően az agyat veszélyeztetik, amelyen a prionok hatására apró lyukak képződnek. A páciensek emiatt számos fizikai és mentális tünettel is szembesülhetnek, köztük hallucinációkkal, agresszióval, depresszióval, zavartsággal, emlékvesztéssel, illetve mozgási és beszédnehézségekkel.

Többek között a prionok okozzák a Chronic Wasting Disease (CWD) nevű kórságot is, amely az elmúlt években több száz szarvast fertőzött meg Észak-Amerikában. A CWD az állatoknál egyebek mellett drasztikus súlyvesztéssel, botladozó járással és rendellenes viselkedéssel jár.

Amennyiben a két vadász halálát is ez a betegség okozta, úgy ez lehet az első eset, amikor emberek kapták el a CWD-t. Egyikük – egy 72 éves férfi – 2022 kezdett furcsa tüneteket észrevenni magán, hirtelen zavartság és agresszív viselkedés jelentkezett nála. Mint később kiderült mindketten elfogyasztották egy olyan szarvas húsát, amely CWD-vel volt fertőzve.

Később mindkét férfi elhunyt, a boncolásuk alkalmával pedig egy Creutzfeldt-Jakob-kór (CJD) nevű prionbetegséget fedeztek fel szervezetükben. A szakértők úgy vélik, elképzelhető, hogy prionok juthattak át a szarvashúsból a vadászok testébe, amelyek később a betegséget okozták.

A tudósok egyelőre nem biztosak benne, hogy a prionok átadása valóban lehetséges-e állatok és emberek között, de a mostani eset fényében számításba kell venniük ezt a lehetőséget.

Kapcsolódó
Aggódnak a kutatók a szarvasokat tizedelő zombikór miatt
A szakértők attól tartanak, hogy a betegség idővel emberre is átterjedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik