Sport

Második vb-meccsét is kapott gól nélkül hozta le a női hokiválogatott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A magyar női jégkorong-válogatott 2-0-ra legyőzte a holland csapatot a klagenfurti divízió I/A-világbajnokság hétfői játéknapján, így két fordulót követően pontveszteség nélkül áll.

Pat Cortina szövetségi kapitány csapata a dél-koreaiak elleni 2-0-s sikerrel kezdte a tornát, míg a hollandok 5-1-re kikaptak a franciáktól.
A két együttes csütörtökön felkészülési meccsen is találkozott már, akkor 7-1-re győztek a magyarok, akik most is nagy fölényben voltak.

A 13. percig bírta a holland védelem, ekkor Pázmándi Zsófia emberelőnyben lőtt a keresztvas alá. A fordulást követően már jobban pörögtek a hollandok is, egyszer a kapuvasat találták el. Közvetlenül a szünet előtt azonban Dabasi Réka kotort be egy kipattanót közelről, ezzel megduplázta a magyar előnyt.

A záró felvonásban is jól védekezett a Cortina-csapat, és ezt a meccset is lehozta kapott gól nélkül. Németh Anikó ezúttal 26 védéssel zárt.

„Jól jött, hogy már az elején lőttünk egy gólt, így nem volt bennünk akkora stressz a második és a harmadik harmadra. A gyors gól után végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést, és a folytatásban is próbáltunk határozottan játszani, megtartani a vezetést” – mondta az M4 Sportnak a csatár Kreisz Emma, aki az eddigi két fordulóban egy-egy góllal és gólpasszal áll. „Ez csapatjáték, nagyon sok mindennek kell működnie, hogy egy-két gól bemenjen vagy egy támadás jól sikerüljön. Én beletettem a saját részemet, és mások is a sajátjukat.”

Az amerikai egyetemi bajnokságban szereplő Kreisz kiemelte, hogy a védekezés a folytatásban is mindenképpen nagyon fontos lesz, egy-két kapott góllal lehet meccseket nyerni, és pozitívum, hogy ők eddig nem kaptak gólt.

Kreisz a következő ellenféllel, a norvég csapattal kapcsolatban jelezte, hogy nagyon fizikális hokit játszik, ezzel próbálja kizökkenteni riválisait, de ő személy szerint nem aggódik emiatt, de fontos, hogy fejben ne essenek szét.

A magyarok szerdán a norvég, pénteken a házigazda osztrák, míg szombaton a francia együttessel találkoznak. A tornáról az első két helyezett jut fel az elitbe, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

Eredmény, 2. forduló:

Magyarország – Hollandia 2-0 (1-0, 1-0, 0-0)
gól: Pázmándi (13.), Dabasi (40.)

 

További eredmények:
Norvégia – Franciaország 4-3 (3-0, 0-2, 0-1, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
Ausztria – Koreai Köztársaság 6-0 (2-0, 0-0, 4-0)

 

Az állás: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. Norvégia 5, 3. Franciaország 4, 4. Ausztria 3, 5. Hollandia 0 (1-7), 6. Koreai Köztársaság 0 (0-8)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik