Szórakozás

Kitálal a ValóVilág szőkéjének édesanyja – Drámai vallomás

VV Seherezádé édesanyja úgy döntött, kiteregeti a szennyest. Elege lett abból, hogy lánya volt párja, az olasz származású Claudio folyamatosan mocskolja őket. Ditti nem akar vádaskodni, csak szeretné megvédeni saját-, és gyermeke becsületét.

Claudio a napokban azzal vádolta meg, Dittit, elhagyta Seherezádét, most pedig csak ki akarja használni saját lánya népszerűségét. Az asszonynál ezek a szavak kiverték a biztosítékot, ezért úgy döntött, a Hír24-en keresztül tiszta vizet önt a pohárba. A villalakó édesanyja elmondta, vele jó ideje már szóba sem áll az olasz macsó, aki szerinte féltékeny lányára, amiért ismert lett. Állítólag Claudiónak is hasonló tervei voltak, jelentkezett is egy olasz Big Brotherbe, de nem válogatták be.

Mit szól ahhoz, hogy lánya exe szerint ön elhagyta Seherezádét?

Ez hazugság. Nem dobtam el magamtól. Fiatalon szültem, így az édesanyám sokat segített, de én végig a gyermekem mellett álltam. Csupán 15 éves voltam, amikor édesapám meghalt, és kiderült, hogy édesanyám szívbeteg. Attól rettegtem, hogy őt is elveszítem, majd állami gondozásba kerülök. Kerestem a kötődést, így ismerkedtem meg Seri édesapjával, aki csak két évvel volt idősebb nálam. Tizenhét évesen teherbe estem, a szülők ragaszkodtak ahhoz, hogy megtartsam a babát. Gyerek voltam, azt sem tudtam, mi történik velem. Miután a kicsi megszületett, édesanyám mindent magára vállalt, hogy én be tudjam fejezni az iskolát. Ráadásul számára lelki feltöltődést jelentett, hogy foglalkozhat a babával, hiszen apukám halála után depressziós lett. A tanulás és a munka után én mindig rohantam haza, hogy legalább egy puszit adhassak a kislányomnak, akit mindig nagyon szerettem és most is kiállok mellette.

Úgy érzem a hangjából, hogy haragszik Claudióra. Miért?

Nagyon csúnyán bánt a lányommal. Arról ugyan nem tudok, hogy verte volna, de lelkileg biztosan bántotta. Az olasz férfiakban benne van, hogy elnyomják a nőket, Claudio sem volt különb. Seri sokat panaszkodott, amikor itthon volt. A fiú mellett nem valósíthatta meg önmagát, nem vállalhatta el a légiutas-kísérői állást sem, amit megkapott. Az elején minden nagyon szép és jó volt köztük, aztán miután összeköltöztek, a fiú kimutatta valódi énét. Birtoktárgyként kezelte Seherezádét. A gyermekem nem egy rossz lány, hiába akarta úgy beállítani az exe. Gondolom ezt azért tette, mert Seri szakított vele, tulajdonképpen a rossz kapcsolata elől menekült be a villába is. Claudio megpróbálta ellenem hangolni, ami a lányomat nagyon megviselte. Engem is becsapott. Volt, hogy meghívott bennünket Rómába és felpakolva már a határon voltunk, amikor közölte velünk, forduljunk vissza, mert meggondolta magát. A 10 éves kisfiamat alig tudtam megvigasztalni. Ilyen ember Claudio. Nem értem, mit akar tőlünk és miért nem száll le rólunk.

Seherezádé vajon kibékülhet még exével?

Nagyon remélem, hogy nem dől be ismét a szép szavainak. Ez a kapcsolat csak ártott neki és ez vélhetően a jövőben is így lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik