Belföld

Molnár Áron: a noÁr Mozgalom egy időre megáll

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A noÁr Instagram-oldalán tett közzé egy videót Molnár Áron, melyben bejelentette, hogy a mozgalom egy időre befejezi a működését.

A színész ezt leginkább a fizikai és mentális egészség megőrzésének fontosságával indokolta. Elmondása szerint a mozgalom egyik vezető alakja is más utat választott előbbi okokból, és egyébként is hiányoztak emberek olyan pozíciókból a mozgalmon belül, amik nélkül képtelenek voltak a tartani a saját maguk által diktált tempót.

Egy elképesztően sikeres, a közösségépítésben, adománygyűjtésben és szervezetfejlődésben kimagaslóan jól működő mozgalom lettünk, de muszáj volt mérlegelni, átgondolni és levonni a tanulságokat a kudarcokból, sikerekből. A végső konklúzió az időszakos megállás lett

– jelentette be a színész, egyúttal arról is informált, hogy amíg nem aktívak, adományokat sem fogadnak. Éppen ezért mindenkit, aki eddig pénzt küldött nekik, arra biztatott, hogy keressenek más szervezeteket, akik hasonlóan elszántak és nap mint nap küzdenek. Szavait azzal zárta, ha szükség lesz rájuk, természetesen visszatérnek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

noÁr Mozgalom (@noar_official) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik