Élet-Stílus

Nyertes Zsuzsa: Van jó az öregedésben, például az, hogy az embernek romlik a szeme

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
Nem is hajlandó szemüveget hordani, nehogy meglássa, hogyan néz ki valójában.

Nyertes Zsuzsa a Hot! magazinnak nyilatkozott, többek között az öregedés előnyeiről beszélt. Szerinte a látásromlás pozitívum, ezért szemüveget sem hajlandó viselni.

Van jó az öregedésben is, például az, hogy az embernek romlik a szeme. Amikor felkínálták a műtétet, nemet mondtam. Nem akarok úgy látni, mint 30 évesen! Most belenézek a tükörbe, és azt látom, amit. Nem vagyok hiú, de ha föltennék egy szemüveget, és azzal néznék bele, akkor nem azt látnám, amit érzek, és az borzasztó lenne

idézi a Bors a színésznőt, aki ráncfeltöltés helyett egyelőre természetes módszerekkel tartja fiatalon az arcát.

A közönségnek, főleg a nőknek szeretném bizonyítani, hogy igenis ki lehet tolni az öregedést természetes úton. Ami viszont nagyon zavar, azok a száj körüli ráncok; nagyon gondolkodom, hogy azokkal bizony kezdeni kellene valamit.

Mint kiderült, a most 64 éves Nyertes Zsuzsa a mai napig kapja a bókokat párjától, akivel fél évszázada vannak együtt, esküvőre azonban eddig még nem kerítettek sort.

Igaz, 16 éves korom óta ismer, szóval nem úgy látja rajtam az idő múlását, mint egy idegen, de a mai napig, amikor színpadon néz, utána megjegyzi például, hogy »Még mindig milyen jó a lábad!«

– árulta el a színésznő.

Kapcsolódó
Nyertes Zsuzsa szerint a lányának előbb lesz esküvője, mint neki
Közel 50 éve vannak együtt a kedvesével, aki a hatvanadik születésnapján kérte meg a kezét négy évvel ezelőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik