Hétfőn az ország déli felén derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható, miközben az északi tájakon is többórás napsütés valószínű a változó felhőzet mellett, de ott délutántól fokozatosan beborul az ég, és szintén délutántól egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, sőt néhol zivatar is lehet – írja a Kiderül.hu.
A HongaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelző oldalán az ország északi felén 9 vármegyében első-, egyben (Borsod-Abaúj-Zemplén) másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Mindkét esetben a zivatarok indokolják a figyelemfelhívást, ahol elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. A másodfokú figyelmeztetés
Érdemes követni az előrejelzést, mert ahogy közeledik a hidegfront, úgy alakulhat át a figyelmeztetés riasztássá, amely már földrajzilag kisebb egységekre, járásokra is bontható.
A szöveges figyelmeztető előrejelzés szerint hétfő késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok. Néhol, nagyobb eséllyel Borsodban heves zivatarok is előfordulhatnak, amelyeket lokálisan viharos széllökések (általában 70-90 km/h, kiemelten Borsod térségében akár >90 km/h), jégeső, intenzív csapadékhullás (10-30 mm) kísérhet.
Kedd éjfélig a nyugati határ közelében a lehulló csapadék mennyisége helyenként elérheti a 20 mm-t. A déli országrészben (Baranya, valamint Bács-Kiskun déli részén) a legerősebb széllökések a déli óráktól késő délutánig elérhetik a 60-70 km/h-t. Napközben délen, délkeleten néhol előfordulhat zivatar.