Szórakozás

Igazi álompár: a sármos kedvese eljegyezte a világ legdögösebb anyukáját

Minden jel arra utal, hogy Olivier Martinez feltette a nagy kérdést Halle Berry-nek, mivel a szépség gyűrűsujján egy szép nagy ékszer díszeleg.

Kevés nő hirdeti elvakultabban a házasságellenességet, mint Halle Berry. Ami nem is meglepő, hiszen kettő borzasztó, egyház által szentesített együttélésen is túl van, köszönhetően David Justice-nek és Eric Benétnek. Az álláspontja azonban a jelek szerint megváltozott, amikor megkapta a karácsonyi ajándékát. Párja, Olivier Martinez ugyanis egy gyűrűvel lepte meg, amit egy hatalmas drágakő díszít. Az ékszer pedig nemcsak egy kis csecsebecse, hanem egy lánykérés velejárója, tekintve, hogy az elmúlt hetekben minden egyes másodpercben Halle ujján van, függetlenül attól, hogy milyen ruhát visel aznap. A nők pedig csak az eljegyzési és jegygyűrűjüktől nem szoktak megválni a minden fronton passzoló outfit kedvéért.

A világ legdögösebb anyukájának tartott színésznő és sármos párja 2010 második felében melegedett össze, közös filmjük forgatásán. A kapcsolatuk pedig idillikusabb nem is lehetne, és már Halle lánya, Nahla is apjaként tekint Olivierre. Tehát az eljegyzés és az esküvő egyáltalán nem tűnik rossz döntésnek az esetükben.


…és az űrből is látható eljegyzési gyűrűjével

Ajánlott videó

Olvasói sztorik