Élő Sport

Szenzációs játékkal verte Svédországot a magyar kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot az olimpiai selejtezők második fordulójában.

Miután Kamerun, majd a további afrikai együttesek közül egyik sem tudott Debrecenbe utazni, Nagy-Britannia ellen lépett pályára elsőként a magyar válogatott. A 49-11-re megnyert mérkőzés azonban edzésnek is gyenge volt Golovin Vlagyimir szerint, de ugyanez Svédország ellen lehetett tudni, hogy másképp lesz.

Magyarország szenzációsan kezdte a mérkőzést, Kuczora Csenge bombái és Klujber Katrin lövéseire alapozva azonnal elhúzott. A skandinávok kszültek a szélsőinkre, így középen szellősebb volt helyenként a védelmük, így alakultak helyzetek. A közönség is hatalmas energiával kezdte a meccset, egy darabig úgy tűnt, itt semmi más nem lehet, mint magyar siker. Időt is kértek a svédek, de egy rövid 3-0-s sorozatot leszámítva hihetetlenül stabil maradt a magyar válogatott, szünetben 15-11-re vezetett.

Czeglédi Zsolt / MTI Klujber Katrin sokat vállalt a meccsen.

Térfélcsere után jött a hidegzuhany, sokkal gyorsabb játékra váltottak a svédek és ezúttal ők indítottak 6-2-es szériával. A hirtelen pofonból 17-17-nél sikerült felocsúdni és Bíró Blanka védéseire alapozva újra vezetést szerezni. Ugyan három és négy góllal is vezettek a mieink, a hajrára csak visszakapaszkodott Svédország. Az utolsó öt percnek egyetlen gólos vezetéssel mentünk neki, de szerencsére minden összejött a magyaroknak Lukács Viktória fontos góljaival, ezért aztán összejött a siker. Ráadásul úgy, hogy egyszer sem vezetett Svédország a meccsen.

Czeglédi Zsolt / MTI Lukács Viktória óriásit melózott védelemben, de a 6/6-os lövési mutatója is remek.

Ha Japán valami csoda folytán nem verné meg Nagy-Britanniát, akkor ez már önmagában olimpiai szereplést ér. A nemzeti csapat, amely a csütörtöki nyitónapon 49-11-re legyőzte Nagy-Britanniát, vasárnap 19.15-től játszik Japánnal. A csoport első két helyezettje jut ki a párizsi ötkarikás játékokra.

Kézilabda, női olimpiai selejtező, 1. csoport, 2. forduló

Svédország-Magyarország 25-28 (11-15) 
Debrecen, Főnix Aréna, 3679 néző, v.: Kuttler, Merz (németek)
lövések/gólok: 48/28, illetve 40/25
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 4 perc

Végig vezetve nyert rangadót a női kéziválogatott

A női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot az olimpiai selejtezők második fordulójában. Magyarország szenzációsan kezdte a mérkőzést, hamar kidolgozott háromgólos előnyt, de 17-17 után is sikerült megráznia magát. Néhány apró megingás ellenére úgy nyert a magyar csapat, hogy egyszer sem vezetett a svéd válogatott a meccsen.

25-28

Lukács megint! Micsoda győzelmet arat a magyar válogatott! Mert ezt 25 másodperccel a vége előtt már senki sem veheti el a csapattól! Még az időt kérő svédek sem.

25-27

Nagyon keményen védekeztek a magyarok, de Strömbergnek sikerült átlövésből egy pokoli nagy gólt lőnie. Letelt viszont a kiállítás, sőt Klivinyi bravúros passza után Lukács védett egy újabb gólt. Simon Petra ellen belemenést fújtak, Hagman pedig büntetőből szépített. Egy perc maradt.

23-26

Klujber dobott egy elképesztően fontos gólt, majd lelopta a labdát Thorleifsdóttir kezéből, viszont a bírók úgy látták, a kezét is megütötte. Ha ez nem lenne elég baj, még két percre ki is küldték Roberts faultolása miatt. Carlson viszont végre kapufát lőtt! Simon Petra harcolt ki hetest és hiába cseréltek kapust, Kuczora betalált! Csak három perc van már!

23-24

Tökéletes védekezés után Kuczora Csengét ketten fogták le, de így is ütemtelenül a kapuba lőtt, a falon is átment volna, akkora lendülettel indult meg. Sajnos erre jött egy szépítő találat Linn Blohmtól, majd Bundsen is védett egyet. Carlson hozta föl két gólra a svédeket, ráadásul Bundsen hatalmasakat védett, előbb Tóvizi közeli, majd Klivinyi távoli próbálkozását. A lerohanásból Thorleifsdóttir szépített. Pokoli öt perc jön…

20-23

Már megint Thorelifsdóttir dobott gólt átlövésből, de Lukács a szélről bedobott egy helyzetet, szerencsére a szélsőink keze nem remeg meg ma. Egy-egy helyzetet elrontottak a felek, az idő pedig szép lassan csordogál, ami nagyon jó hír nekünk. Tóvizit egyszerre hárman dolgozták meg, de ez se ért kiállítást sajnos. A labda viszont maradt nálunk, Klivinyi bejátszását viszont kapu mellé dobta Tóvizi. Maradt a közte három.

19-22

Egy jó védekezés, egy Klujber-gól és máris három góllal elléptek a mieink! Carlson átlövését megfogta Bíró, de kicsit megálltak a csapatok, nem ment a játék, sokat akadozott a meccs. Végül sajnos a svédek törték meg a gólcsendet, Thorleifsdottir okos passza jutott el Blohmhoz, aki gólt dobott. Ezután viszont Klivinyi gyenge lövése szerencsésen kigurult Schatzl-höz, ő pedig nem hibázott. Időt kért Tomas Axnér.

18-20

Nem sokáig örülhettünk, Blohm egyenlített. A következő támadás viszont remekül sült el, Lukácsot legyalulták a svédek, amiért emberelőnybe kerültünk, ráadásul Klujber a jobb oldalra kisodródva is betalált, méghozzá egy látványos cunderrel! Bal szélen cseréltek a svédek, de így is Bíró-védéssel zárult az akció, a túloldalon pedig Kuczora húzott egy merészet és átlövésből talált be, pedig még emberelőny volt.

17-18

Klujber kidobta a labdát oldalra, válaszul pedig Thorleifsdottir már a második átlövésénél talált a hálóba. Ezúttal egyenlítést ért, időt is kért Golovin. Ez se hozta meg az áttörést, de Bíró bravúros védésétől beindult egy kicsit a magyar közönség. Sikerült is végül egy jó bejátszással megtalálni Lukácsot, aki a kapuval szemben dobott gólt.

16-17

Labdaszerzés után Lukács Viktória dobott fontos gólt, de válaszul Carlsson elképesztően nagy gólt dobott talpról a jobb felsőbe. Sajnos ő eléggé elkapta a fonalat lövések terén. Lassan csordogált ezután a magyar támadás, végül Vámos mégis helyzetbe került, de kapu fölé pattintott. Bíró viszont védett egy óriásit Hansson lövésénél. Sajnos így sem tudtunk előnyt növelni, sőt egy gólra zárkóztak a svédek!

14-16

Borzasztóan indult a második félidő, Carlsson azonnal betalált, majd még az első félidőből áthozott kiállítással is meggyűlt a bajunk, mivel üres kapuval támadtunk, de Lukács eladta a labdát és üres kapura dobhatott Hansson. Minden lövésünk elakadt a blokkban és a harmadik svéd akcióból is gól született, de Vámos megrázta magát és egy gyors góllal megtörte a magyar gólcsendet.

Nincs hatalmas különbség a csapatok között

A statisztikákat figyelembe véve nincs nagy különbség a felek között, a svédek hatszor, a mieink ötször kótyavetyélték el a labdát. A magyarok 68 százalékos lövési hatékonysága viszont szépen mutat az ellenfél 55%-os mutatója mellett és Bíró 35 százalékos védési hatékonysága is jobb volt, mint Bundsen 25 százaléka. Mivel azonban hatalmas különbség nincs, ugyanilyen koncentrációra szükség lesz a második félidőben.

11-15

Papp Nikoletta kapott kiállítást, a svéd támadás végén pedig Carlsson dobott gólt. Ugyan elveszítették a magyarok a labdát, többre nem maradt idő. Egy rövid megingást leszámítva fantasztikusan játszott a magyar csapat, félidőben néggyel vezetünk!

10-15

Kaptunk mi is egy passzívat, úgyhogy Lukács aktivizálta magát és bevágta az újabb magyar gólt jobbról. Axnér lövése a túloldalon mellé ment, Klivinyi pedig kicsit jobbra kisodródva dobott kapura, ezzel visszaállt a négygólos különbség. Ráadásul Bíró védett egy nagyot és Bordás támadásban is eredményes volt, először lett közte öt!

10-12

Bundsen elkapta a fonalat, Lukács és Tóvizi sem tudott betalálni neki, szerencsére Roberts ejtése is kijött a lécről. Klujber törte meg a gólcsendet, majd egy-egy eladott labda jött mindkét oldalon. Nem volt szerencsénk a játékvezetéssel, mert sokáig passzolgathattak a svédek, végül sikerült is valahogy bepréselniük egy gólt. Csakhogy beállt Simon Petra és elkpesztő energiával vetette magát támadásba. Meg is találta a rést a pajzson és gólt dobott, de villámgyorsan felelt rá Axnér.

8-10

Ha szorult helyzetben van Magyarország, szerencsére erre számíthat: Klujber-gól és Bíró-védés. Fel is lelkesedett a válogatott, Schatzlt végre sikerült megtalálni, ő pedig azonnal gólt is dobott. A svédek sokat tettek azért, hogy kivonják a szélsőket a játékból. Ezek a magyar csapat percei voltak egyébként, a becserélt Klivinyi becsapta a védőit és gólt dobott, majd Carlsson is belement a védőnkbe. Klivinyi cunderét viszont védte Bundsen és a kontrából szépítettek a svédek.

7-7

Hiába az időkérés, eladtuk a labdát és büntettek is a svédek. Vámosra jött ki az újabb figura, ám Bundsen lábbal nagyot mentett, sőt Papp is eladta újra a labdát. Blohm lövése elakadt Bíróban, de így is hetest kapott Svédország, egyenlő az állás.

5-7

Roberts adott egy zseniális passzt, egyáltalán nem is arrra nézett, amerre a labda ment. Linn Blohm pedig nem puskázta el a lehetőséget. Felgyorsult a meccs, Kuczora lőtt újabb gólt, majd villámgyorsan bebújt a védők között Carlsson és a bal fölsőbe lőtt. Vámos nagy csellel került helyzetbe, de a lövése a kapufán landolt. Hagman hetesből tovább faragta a hátrányt. Golovin időt is kért, kicsit megakadt a játék.

2-6

Hiába kért időt Svédország, előbb Papp intézte el emberét, amivel emberhátrányba kerültünk, majd Bíró védett egyet, így maradt három gól a különbség. Üres kapuval támadtak a magyarok, szépen sikerült elhúzni az időt is, végül Kuczora bombázott egy gólt, de akkora erővel, hogy Bundsen csak beleérni tudott, védeni nem. Hvenfelt Bevetődve szépített, de Kuczora kapufás gólja azonnal érkezett válaszként.

1-4

Sajnos Vámos ellépett egy támadást, majd Nina Dano bújt be egy megnyíló résbe és a hosszú fölsőbe pattintott. Ez nem zavarta meg Klujbert, aki azonnal góllal válaszolt. Roberts várta nagyon a bírói sípot, de nem kapta meg, a labda pedig hozzánk került. Kuczora bejátszása után földre vitték Füzi-Tóvizit, a hetest bepattintotta Klujber, majd az egész csarnok felrobbant, amikor Schatzl lelesett egy passzt jóformán középkezdésből. Nagy kár, hogy ebből végül gól nem lett, mert Klujber lövését kivédte Bundsen.

0-2

Papp rögtön sárgát kapott, mert hevesen takarított el egy svédet, majd a kapufán csattant a skandinávok lövése. Túloldalon Kuczora Csenge elhitette ellenfelével, hogy passzolni fog, de ehelyett betört és gólt dobott. Vámos és Schatzl remek védekezése miatt hozzánk került a labda, de Klujber lövését megfogta a kapus. Lerohanni nem tudtak minket, sőt Schatzl lehúzott egy passzt.

A magyarok kezdték a találkozót

Klujber váltott ritmust a lassú adogatást követően, de lerántotta Lindkvist, így heteshez jutottunk már az első percben, a sértett pedig hálóba is bombázott. 1-0 ide!

Ma nem Szemerey Zsófi véd

Volt már nehezebb meccse, mint a britek elleni, de ma nem segíthet. A magyar kaput Bíró Blanka és Janurik Kinga védi majd.

Illyés Tibor / MTI Szemerey Zsófi a csütörtöki nyitómeccsen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik