Belföld

255 milliót költ a kormány a Mária Útra

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Azt szeretnék, ha bekerülne Európa kulturális útvonalai közé.

A kormány egyetért azzal, hogy az úgynevezett Mária Út bekerüljön az Európa Tanács Kulturális Útvonalai közé, illetve azzal, hogy Budapesten legyen zarándokiroda. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azonnali feladatként kapta, hogy tegyen diplomáciai lépéseket a minősítés nemzetközi támogatásának megszerzéséhez.

Varga Mihály a kormányinfón csütörtökön azt közölte, hogy a korábbi tervekkel ellentétben idén csak novemberben (az amerikai elnökválasztás után ) lesz 2025-ös költségvetési javaslat. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a pénzügyminiszternek – Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes bevonásával – kell gondoskodnia arról, hogy a Mária Út támogatására pénz is legyen.

Varga Mihálynak úgy kell terveznie a büdzsét, hogy jövőre, 2026-ban és a 2027-ben is jusson a Vallásturisztikai támogatások finanszírozását szolgáló előirányzat javára 75 045 000 forint, azaz a következő három évben 225 135 000 forintot kell biztosítania.

Miután Nagy Márton átvette a gazdasági kabinet vezetését, Varga Mihály vétójogot kapott. A pénzügyminiszter akkor azt mondta, mindig élni fog azzal, ha azt látja, az államadósság vagy a költségvetési hiány veszélyben van. (Néhány éve a Mária Út Közhasznú Egyesület 25 milliós támogatást kapott önkéntes hálózata kiépítésére, fejlesztésére.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik