Szórakozás

Házasság első látásra: „Szex nem jött még be?” – kikérdezte a nagymama Gyöngyit és Csabát

TV2
TV2
A házaspár elmondta, hányadán állnak egymással.

A Házasság első látásra hétfői részében Gyöngyi és Csaba ellátogattak a feleség nagymamájához, aki korábban már a lagzijukon is emlékezeteset alakított. Akkor Csaba nagymamájának azt mondta, az ő unokája „mutatós valaki”.

Majd még meglátod, ha levetkőzik! Mint a márvány, olyan az egész teste.

A nagymama most a házaspár szexuális élete felől érdeklődött, miután Csaba elmondta, hogy Gyöngyivel „csípik egymás társaságát”, jó kijönnek egymással.

Minden téren?

– kérdezett vissza a nagyi, mire Gyöngyi úgy felelt, mindent még nem próbáltak ki.

Szex nem jött még be?

„Az még nem” – válaszolta Csaba, hozzátéve: varázslatos dolognak tartja a szexet, ami majd „jön, ha jönni akar”.

Amúgy meg vagyok lepődve, hogy testileg már mennyit fejlődtünk. Most azt érzem, hogy én kezdek jobban, Gyöngyi meg nem. Az a baj, hogy ez van nálunk, hogy az egyik tol, a másik húzódik vissza, és egyszer sem volt még az, hogy mindketten egymás irányába tolunk. Akkor lesznek majd szikrák, és még itt is hallani fogjátok, szerintem

– fejtette ki Csaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik