A lap azt írta, hogy a birtokába jutott dokumentum szerint, ha a küldöttek elfogadják a tervezetet, akkor mérni fogják a
tisztségviselők teljesítményét, valamint demokrata köröket, klubokat hoznak létre.
A korrupciós ügyek megelőzése érdekében szigorúbb erkölcsi szabályokat vezetnek be a szocialisták, adott esetben a helyi szervezetek a gyanúba keveredettek párttagságát felfüggeszthetik.
A Népszava azt írta: a küldötteknek elfogadásra javasolt tervezet szerint az MSZP kész a szükséges változásokra, minden szinten tisztújítást kezdeményezett, ám arra figyelmeztetnek, hogy a személyi változások “a megújulásnak csak egyik eszközét, a mélyebb változások szándékának jelképét és bizonyítékát, de nem kipipálását jelentik”.