Belföld vélemény

Hegylakók árulása

24.hu
24.hu
Az unió médiaszabadságot védő törvényéről. Mítoszcsapda. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Vásárhelyi Mária: Nyílt sebre só

Nem sokat érthet a magyar sajtónyilvánosság működéséből, sőt az Orbán-rendszerből sem, aki azt gondolja, hogy az EU által most elfogadott médiaszabadság törvény gyógyírt nyújthat a hazai társadalmi nyilvánosság szerkezetének bármilyen problémájára.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

Hosszú évekig tartó vajúdás után, március 13-án, szerdán az Európai Parlament, jelentős többséggel, elfogadta az European Media Freedom Act (EMFA)-nak nevezett, a médiaszabadságot védő törvényt. A törvényalkotók nem is tagadták, hogy elsősorban a Magyarországon és a legutóbbi időkig Lengyelországban uralkodó antidemokratikus, a hatalom által eltorzított és tartalmilag befolyásolt médiaviszonyok, valamint a máltai, szlovákiai és görögországbeli újságírók elleni erőszakos cselekmények és a dezinformációs tevékenység közösségi médiában történő folyamatos térhódítása voltak azok a meghatározó motívumok, amelyek az európai szabályozást indokolttá tették. Az Európai Parlament érzékelve a helyzet súlyosságát, annak ellenére látott hozzá az uniós médiaszabályozási törvény kidolgozásának, hogy ez alapvetően tagállami hatáskörbe tartozik.

A törvényt végigolvasva, nem vitás a törvényalkotók javító szándéka, ám jól tudjuk, hogy minden törvény annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Márpedig Magyarországon a jogszabály egyetlen pontjának végrehajtását sem fogja tudni kikényszeríteni az EU Parlament, ahogyan ugyanez történt az elmúlt 14 évben csaknem minden a demokrácia védelmét, a korrupciót megakadályozó törvény esetében, hiszen nyilvánvaló, hogy a médiarendszer átalakítása, a nyilvánosság demokratizálódása a rendszer legfontosabb pilléreit mozdítaná ki a helyéből.

Bauer Tamás: Mítoszcsapda

A kegyelembotrány nyilvánnvalóan súlyos politikai kárt okozott a Fidesznek. Orbán Viktor lemondatta a közvetlen döntéshozókat, Novák Katalin köztársasági elnököt és Varga Judit korábbi igazságügy-minisztert, aki már csak a Fidesz EP-listájának vezetésétől léphetett vissza, továbbá lemondott a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökségéről Balog Zoltán református püspök, a második és harmadik Orbán-kormány egykori minisztere és az évértékelő beszédeit névleg rendező Polgári Demokráciáért Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke. A két, Orbán által lemondatott politikus azonban továbbra sem hajlandó tudatni a magyar választókkal, hogy miért írta alá a kegyelmi döntést, illetve miért ellenjegyezte azt. Az ellenzéki pártok követelik a választ erre a kérdésre, de hiába. Orbánék nyilvánnvalóan abban bíznak, hogy a lemondásokkal és az új köztársasági elnök gyors megválasztásával, valamint a gyermekvédelmi jogszabályok módosításával le tudják zárni az ügyet.

Az ellenzéki pártok és a nyilvánosság egyéb szereplői, köztük az Orbán-korszak legnagyobb tüntetését megrendező civilek “pedofil ügyként” kezelik a botrányt. A “pedofidesz” bélyeget ragasztják az Orbán-rendszerre, fideszes pedofil hálózatról beszélnek, és ez szemlátomást hat a közvéleményre. Józanul szemlélve a történetet azonban nem hihetjük, hogy a hatalmon levők általában is bocsánatos bűnnek tekintenék a pedofiliát, vagyis, hogy a köztársasági elnök ezért adott volna kegyelmet a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, akit azért ítéltek el, mert vallomásuk visszavonására kényszerített az igazgató pedofil bűncselekményének áldozatául esett gyerekeket. Azt sem, hogy az akkori igazságügyminiszter azért ellenjegyezte volna a kegyelmi döntést, mert maga sem tartja súlyos bűnnek az elkövetett cselekményt. Az akkori igazságügyminiszter semmit nem mondott az ügy kirobbanása óta nyilvánosan, a köztársasági elnök viszont nyilatkozatában nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire súlyos bűnnek tartja a pedofil cselekményeket. De akkor miért járt el így, s miért követte ebben az igazságügyminiszter, aki maga még a kérelemnek az elnökhöz való továbbításakor állítólag nem is javasolta a kegyelmet?

Martin József: Emléksorok Mátrai-Betegh Béla születésének 110. évfordulójára

Nehéz kimondani, de mégis úgy van, hogy nem kellett volna 67 éves korában szívrohamban elmennie, ha a helyi párt-csinovnyikok és a különböző pártbizottságok nem pécézik ki, s nem üldözik el a rovatvezetői székből és a szerkesztőségből. Halála aligha választható el ettől a vesszőfutástól, miként a pályatárs és barát, Ruffy Péter írta, a „nem alkuvó igazság, a magyar színjátszás bajvívó lovagja” – a Magyar Nemzet halottja lett. Emlékét, gondolatait és szellemét akkor őrizzük, ha minél többet olvassuk és idézzük, s nemcsak az április 3-i, száztízedik születésnap idején: egy íróasztali tárgyként őrzött repeszdarab indította arra a gondolatmenetre, hogy a vad természetű vasat, a háborús „vaskort” szívesen maga mögött tudná, ezért csöndesen azt mondja, „inkább majd akkor szerettem volna élni.”

Tudunk-e ilyen jövő idejű feltételes múltat írni?

Domány András: A hegylakók árulása

Szabad-e beszélni a saját történelmünk sötét foltjairól? Nemzeti büszkeségre neveljen-e a történelem, vagy a valóság megismerésére? Lengyelországban most éppen egy új film miatt vitatkoznak ezen.

A vita már 2021 márciusában elkezdődött. A Morawiecki-kormányon belüli radikális kisebbség vezére, a miniszterelnök ellen folyamatosan áskálódó Zbigniew Ziobro akkori igazságügyi miniszter és néhány támogatója az ellenzékkel szavazott együtt a szejmben, így a parlament elutasította Piotr Gliński kulturális miniszter válaszát a Kulturális Alap és a Filmintézet által adott támogatásokról. (Ez az a megbecsült szociológusprofesszorból lett gyenge politikus, akiről a bátyja, Robert Gliński filmrendező – a Szia, Tereska vagy a Békaszó című filmjeit nálunk is játszották – színházi botrányok kapcsán kijelentette: az öcsém hülye.) Ziobro az egyik támogatási tétel miatt egy lapban nekitámadt minisztertársának: tűrhetetlen, hogy „baloldali propagandát” finanszíroznak az állam pénzéből. Egyébként is, tette hozzá, az állam által pénzelt egész lengyel filmgyártás éveken át szembement a lengyelek számára fontos értékekkel. Gliński mentegetőzött, hogy történész szakértőket is megkérdeztek, és az egyébként fikciós játékfilm nemcsak negatív, hanem pozitív figurákat is bemutat. A Nemzeti Emlékezet Intézete ugyan 2023 végén elhatárolta magát a műtől, de az végül elkészült. Most, március 8-án mutatták be, és nyilván felújul ugyanaz a vita, amelynek tanúi lehettünk például Paweł Pawlikowski Oscar-díjas Idája vagy Władysław Pasikowski Ezután című filmje ürügyén.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik