Élő Nagyvilág

A Hamász vezére Iránba utazik a tűzszünetről szóló ENSZ-határozat hírére

Saher Alghorra / Middle East Images / Middle East Images via AFP
Saher Alghorra / Middle East Images / Middle East Images via AFP

Izrael gázai hadjáratának legfontosabb hétfői eseményeit itt lehet visszaolvasni.

Ali Hamenei ajatolláh Irán teljes körű támogatásáról biztosította a palesztinokat

Irán teljes körű támogatásáról biztosította a palesztinokat Ali Hamenei ajatolláh, az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője Iszmail Haníjével, a radikális iszlamista Hamász politikai bizottságának vezetőjével tartott megbeszélésén – közölte kedden az IRNA állami hírügynökség. “Az Iráni Iszlám Köztársaság kétségek nélkül folytatni fogja a palesztinok, illetve az ellenállást tanúsító, elnyomott gázai nép ügyének támogatását” – jelentette ki Hamenei.

Az iráni vezető úgy fogalmazott, hogy a Gázai övezet lakóinak “sztoikus türelme az izraeli bűncselekmények tükrében az iszlám nagyságát mutatja”, és “átváltoztatta a palesztin problémát a világ legfőbb problémájává”. Haníje nagyra értékelte Irán támogatását, és arról biztosította Ali Hamenei ajatolláhot, hogy dacára a Gázai övezeti történéseknek “az ellenállás erői kitartanak, és nem hagyják, hogy a cionista ellenség elérhesse célját”.

Haníje a nap folyamán Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterrel is találkozott Iránban, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn a Gázai övezetre vonatkozó tűzszüneti határozatot fogadott el.

(MTI)

Hamász: Egy légi úton érkező segélyszállítmány miatt halt meg több ember Gázában

Legkevesebb 18-an meghaltak a Gázai övezetben kedden egy légi úton eljuttatni kívánt segélyszállítmány miatt – jelentette be az övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet. Iszmáil esz-Szavarka, a szervezet sajtóirodájának vezetője elmondta, 12-en a tengerbe hulló csomagok után vettették magukat a vízbe, de megfulladtak, többeket pedig a szárazföldön landolt segélycsomagok körül kialakult tülekedésben nyomtak agyon. A Hamász egyúttal a légi úton történő segélyszállítás leállítását és szárazföldi útvonalak azonnali megnyitását sürgette a humanitárius segélyek célba juttatása érdekében.

Iszmáil esz-Szavarka kiemelte, hogy már többször figyelmeztették a segíteni szándékozó országokat a légi szállítás veszélyeire. Hozzátette, hogy a mostani tragédiának több halálos áldozata is gyermek.

Több ország, köztük az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Franciaország és Egyiptom hetek óta légi úton, ejtőernyő segítségével igyekeznek segélycsomagokat juttatni az övezetben élőkhöz. Március elején öt embert csaptak agyon a levegőből lehulló csomagok Gázavárosban. A hét végén António Guterres ENSZ-főtitkár ugyancsak síkra szállt a szárazföldi útvonalak használata mellett, és újabb átkelők létrehozását sürgette.

A Gázai övezeti fegyveres konfliktus októberi kitörése előtt – az ENSZ adatai szerint – naponta legkevesebb 500 segélykamion érkezett az övezetbe, melyet Izrael 2007 óta tartott blokád alatt.

Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezetének (UNRWA) vezetője kedden bejelentette, hogy az UNRWA május végéig rendelkezik elegendő forrással programjai folytatásához. Hozzátette, hogy egy hónappal ezelőtt még csupán egy-két hétre előre tudtak számolni, miután számos ország felfüggesztette a szervezet segélyezését.

A felfüggesztésről szóló döntést – melyet később többen visszavontak – azt követően jelentették be a donorországok, hogy Izrael azt állította, az ügynökség alkalmazásában állók közül többen is részt vettek a Hamász október elején izraeli területen elkövetett terrortámadásában.

Ugyancsak kedden James Elder, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője a Gázában élő gyerekeket és fiatal felnőtteket sújtó élelmiszerbizonytalanság súlyosbodására hívta fel a figyelmet. Azt is kijelentette: sok fiatal azt mondja az UNICEF munkatársainak, remélik, hogy a következő légitámadásban meghalnak, „hogy véget érjen ez a rémálom”. Elder szerint az övezetben dúló éhínséget előidézték, és rámutatott arra, hogy „teherautók százai várakoznak a határoknál, de nem engedik be őket”.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) kedden felszólította Izraelt, biztosítsa az élelmiszersegélyek szétosztását a gázai civilek között.

(MTI)

Izrael visszahívta a tárgyalóit a Katarból, mert a Hamász szerintük nem érdekelt a megállapodásban

Izrael véget vetett kedden a tűzszüneti tárgyalásoknak Katarban, miután az ENSZ Biztonsági Tanács hétfőn megszavazta az azonnali tűzszünetről szóló határozatot.

A Hamász még hétfőn este közleményt adott ki, amelyben elutasította az izraeliek legújabb ajánlatát, mivel szerintük a zsidó állam nem reagál az alapvető követeléseikre, vagyis:

  • az átfogó tűzszünetre,
  • az izraeli hadsereg kivonására a Gázai övezetből,
  • az otthonukból kitelepítettek visszaköltöztetésének igényére,
  • valamint „egy valódi fogolycserére”.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala közleményben tudatta, hogy

Izrael nem fog engedni a Hamász téveszmés követeléseinek.

Az izraeli kormány hivatalos álláspontja szerint a Hamász nem érdekelt a tárgyalások folytatásában, és szomorú bizonyítékát adta „annak a kárnak, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanács határozata okozott”.

Israel Katz külügyminiszter kedden úgy értékelt, hogy az ENSZ felbátorította a Hamászt a megállapodás elutasítására. Szerinte az ENSZ BT a tűzszünet melletti kiállásával azt üzenete, hogy „nem kell sietni”, mert nemzetközi nyomást gyakorolnak Izraelre.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfőn elfogadott határozata azonnali tűzszünetet vár el a ramadán hónap hátralevő részére, és követelte a Hamász túszainak szabadon bocsátását is.

Ez volt az első alkalom, hogy a három nagyhatalom, az Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország egyike sem vétózta meg a tűzszünetre való felhívást. Az ENSZ-szavazás után Benjamin Netanjahu lemondta két miniszterének tervezett washingtoni látogatását.

(Guardian)

Harminc embert megöltek az al-Sífa kórháznál, kilenc palesztin gyereket pedig Rafahban

Harminc palesztin ember meghalt az al-Sífa kórház közelében egy izraeli légicsapásban – ismertette a palesztin Wafa hírügynökség. A korábbi jelentések szerint kilenc gyermek és kilenc felnőtt vesztette életét egy Rafahra mért szintén izraeli csapásban.

Az izraeli hadsereg a keddi műveleti tájékoztatójában azt közölte, hogy az elmúlt huszonnégy órában hatvan célpontra mért csapást. Ezek a támadások – állításuk szerint – terrorista infrastruktúrára irányultak.

(The Guardian)

Teheránba utazik a Hamász vezére

Teheránba utazik kedden Iszmail Haníje, a Hamász vezetője, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfő határozatot fogadott el, amelyben azonnali tűzszünetet követelt Izrael és a Hamász között – írja a Reuters iráni Press TV-re hivatkozva.

Irán támogatja a Hamászt a közel hat hónapja tartó gázai háborúban, amelynek során több mint harminckétezer palesztin halt meg a gázai övezetben – nagyrészt civilek. A keddi utazás Iszmail Haníjeh második iráni látogatása a háború október 7-i kezdete óta.

Nasszer Kanáni iráni külügyi szóvivő „pozitív lépésként” értékelte az ENSZ BT hétfői határozatát.

Annál fontosabb lépés a hatékony cselekvés a végrehajtása érdekében

–  figyelmeztetett.

A Hamász ugyancsak üdvözölte az ENSZ-határozatot, hozzátéve, hogy a tűzszünetnek állandónak kell lennie.

Mint ismert, az Egyesült Államok tartózkodott az ENSZ-szavazáson, ami azt eredményezte, hogy Izrael állam mégsem küldi el tárgyalóküldöttségét Washingtonba. Az izraeli vezetés pénteken megállapodott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel arról, hogy a hadikabinet két tagja, Ron Dermer miniszter és Cahi Hanegbi nemzetbizottsági elnök Joe Biden amerikai elnök kérésére ezen a héten Washingtonba utazik megtárgyalni Izrael esetleges hadműveletét a palesztin lakosságú Gázai övezet déli részén található Rafah ellen. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezt a delegációt mondta le hétfőn.

Olvasói sztorik