Kultúra

Ilyen lett volna Bereményi Géza és Nyáry Krisztián elkaszált Petőfi-sorozata

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Már nem aktuális – hangzott az indoklás.

Megosztotta a soha el nem készült Petőfi-tévésorozat szinopszisát Nyáry Krisztián, amelyet Bereményi Gézával közösen írtak még 2020-ban. Az általuk elképzelt Petőfi-sztori egy nyolcrészes tévésorozat lett volna, egy „könnyed komédia és véresen komoly dráma.”

Az író korábban már beszélt róla nyilvánosan, hogy Bereményivel néhány héten át dolgoztak a sorozaton, amelyet végül elkaszáltak. Akkor azt írta, hogy épp kibontakozóban volt az SZFE-botrány, végül azt a választ kapták, hogy már nem aktuális.

Nekem csodás emlék ez az augusztusi közös munka, és a hozzá kapcsolódó nagy beszélgetéseink Gézával. De már írás közben éreztem, hogy ebből nem biztos, hogy film lesz a végén. Mondtam is Gézának, hogy akárhogy szabjuk-varrjuk, ez a történet nem tud másról szólni, mint a szabadságról. Mondta, hogy ez bizony így van, és ha a megrendelő állami hivatal ezt nem így akarná, akkor nem hozzá fordultak volna. Bele is írtuk, hogy véletlenül se lehessen máshogyan érteni: Petőfit, akinek ezer arca volt, de valójában csak egyetlen dolog érdekelte: a magyar szabadság. Ezért lehetett ez az ellentmondásos ember mégis az egyetlen, aki a magyar történelem egy váratlan pillanatában egy egész ország számára képes volt megszemélyesíteni a nemzet egységét

– írta a most közzétett posztjában.

Nyáry hozzátette: a szoros határidő ellenére elkészültek, két hónapot vártak a visszajelzésre, ami végül visszautasítás volt arra hivatkozva, hogy „a dolog már nem aktuális, nem kell mégsem Petőfi-sorozat.”

A szinopszis szerint a nyolc epizódban az ezerarcú Petőfit akarták megmutatni, akit költőként, politikusként, „a mészáros fiából lett self made manként,” „egyfajta rocksztárként” ábrázoltak volna. A szinopszis az első kommentben található.

A Petőfi-téma aztán mégis aktuális lett, igaz, inkább Rákay Philippel valósult meg, és ebben a verzióban Petőfi rocksztár helyett inkább „humortalan komisszár lett,” ahogy kritikánkban is írtuk.

Kapcsolódó
Rákay Philip eltörölte a reformkort, Petőfiből humortalan komisszár lett – ilyen a Most vagy soha!
A magyar filmtörténet legdrágább magyar filmje a magyar történelem talán legfontosabb eseményéről. Honnantól történelemhamisítás a történelemhamisítás, sikerült-e Guy Ritchie-t összeboronálni a magyaros pátosszal? Most vagy soha!, kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik