Sport

Somfai Péter: Igazságtalan, hogy olyan jutott ki helyettünk az olimpiára, aki kikap az első meccsén, aztán megy várost nézni

hunfencing.hu
hunfencing.hu
Keserédes bronzérmet nyert a magyar csapat vasárnap a női párbajtőrözők kínai világkupa-versenyén, Nancsingban, mert ezzel ugyan utolsóként bekerült a nyolc kvalifikációs helyre, ám ez mégis kevés az olimpiai induláshoz csapatban.

A Gnám Tamara, Muhari Eszter, Dékány Kinga, Nagy Blanka összeállítású együttes a legjobb 16 között kezdett, ott 45-41-re győzte le az észteket, ezzel eldőlt, hogy a címvédő észtek nem lehetnek ott a párizsi olimpián – számolt be a világkupa versenyről a magyar szövetség honlapja.

A negyeddöntőben a magyarok 45-39-re múlták felül a világranglistán második helyezett franciákat, majd a fináléért rendezett mérkőzésen 45-39-re kikaptak az olaszoktól. Végül a bronzéremért az ukránokkal vívtak, és úgy nyertek 45-38-ra, hogy Muhari az utolsó asszóban egytusos hátrányból 13-5-ös eredménnyel fordított.

A hunfencing.hu oldal tudósítása szerint a magyar csapat ezzel

a nyolcadik helyre jött fel az olimpiai kvalifikáció zárására és ugyan a párizsi játékokon szakáganként nyolc csapat indulhat, de a női párbajtőrözőknél a földrajzi elosztás miatt a rangsorban 15. egyiptomiaké az afrikai hely.

Ez akkor jár alanyi jogon, ha az adott kontinensnek van válogatottja a legjobb 16 között. Egyiptom a kvótát úgy harcolta ki, hogy megnyerte az Afrika-bajnokságot, és 16. lett a világbajnokságon, illetve elindult az összes világkupán.

Azaz kvázi kvalifikáltunk az olimpiára, de mégsem, és így nincs is kvótánk női párbajtőr csapatban.

Nagyszerű ez az eredmény, de kicsit igazságtalan a sorstól, hogy egy olyan csapat jut ki helyettünk az olimpiára, amely az összes világkupán elindul, kikap az első meccsén, aztán megy várost nézni… De ez van, és természetesen magunkat is okolhatjuk, hogy nem leszünk ott Párizsban. A mai nap viszont remekül alakult. Mind a négy lány legjobb tudását nyújtotta, Eszter pedig az utolsó asszójában feltette az i-re a pontot

– nyilatkozott a szövetség oldalának Somfai Péter szakági vezetőedző.

A csapatkvalifikáció ugyan nem jött össze, egyéniben viszont meglett az így maximálisan megszerezhető egy kvóta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik