Belföld

Pár napja szabadult a börtönből a józsefvárosi emberöléssel gyanúsított B. Ferenc

police.hu
police.hu

Nemrég szabadult a börtönből az a 30 éves B. Ferenc, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerdán hajnalban meggyilkolt egy férfit a Józsefvárosban, egy Korányi utcai lakásban – tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint a férfi csalás miatt ült, és pár nappal a gyilkosság előtt engedték csak ki a börtönből.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség már indítványozta is az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.

A rendőrséghez szerdán érkezett bejelentés a történtekről. és a helyszínen meg is találták az áldozat holttestét. A feltételezett elkövető ellen hajtóvadászat indult. B. Ferencet csütörtök délután egykor kapták el a Kőbányai úton.

A BRFK az esettel kapcsolatban most azt közölte, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint a későbbi áldozat és egy ismerőse kedd este találkozott az utcán. A beszélgetés során az ismerős elpanaszolta, hogy nincs hol aludnia, ezért a férfi felajánlotta neki, hogy töltse nála az éjszakát.

Ekkor került szóba B. Ferenc, akiről az ismerős azt állította, hogy neki sincs szálláshelye, de „jó arc”, így a tulajdonos megengedte, hogy ő is a lakásban aludjon. Reggelre azonban a gyanú szerint B. Ferenc megölte ideiglenes szállásadóját, a rendőrséget a halálesetről az elhunyt ismerőse értesítette.

– közölte közleményében a BRFK. Az emberöléssel gyanúsított férfi nem tett érdemi vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Úgy tudjuk, hogy a férfi kést is használt az elkövetés során. Az emberöléssel gyanúsított férfi kényszerintézkedéséről várhatóan holnap döntenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik