Tudomány

Önfeláldozó vitéz mentette meg Hunyadit és Erdélyt

Wikipedia
Hunyadi János a Thuróczy-krónikában.
Wikipedia
Hunyadi János a Thuróczy-krónikában.

I. Ulászló király nem sokkal trónra lépése után, 1441-ben délvidéki főkapitánnyá és – Újlaki Miklóssal közösen – erdélyi vajdává nevezte ki hű támogatóját, Hunyadi Jánost. A hadvezér a következő években alapozta meg későbbi rettegett törökverő hírét, amihez az 1442. évi szebeni győzelem is hozzájárult – írja a Rubicon.hu.

A csata előzményeként II. Murád oszmán szultán 1440 tavaszán nagyot akart harapni a Magyar Királyságból Nándorfehérvár elfoglalásával, de a vár Thallóczy János vránai perjel vezetésével sikerrel ellenállt. A következő évben jókora martalócsereget küldött Szerbiába, amit pedig az újonnan kinevezett főkapitány vert szét Szendrőnél. Murádban fellobbant a bosszúvágy, és 1442 elején Mezid béget küldte Magyarország ellen. A Mezid bég vezetésével Erdélyre rontó 30 ezer fős, főként könnyűlovasokból álló had célja feltehetően a fosztogatás volt, és Újlaki egyedül nem bírt az ellenséggel. A segítségére siető Hunyadi János először csatát vesztett Marosszentimre mellett, majd március 25-én Szebennél újabb ütközetre hívta a várost ostromló törököt.

Hunyadi János a Thuróczy-krónikában.

Mezid „mesterterve” szerint az oszmánok Hunyadi megölésére törtek, mert úgy vélte, a vezér halálával a magyar sereg elvész. Csakhogy Hunyadi János tudomást szerzett a bég szándékáról, és eszerint járt el.

Egy fiatal nemesnek, Kemény Simonnak adta fegyverét és páncélját, majd erős fegyveres kísérettel jól látható pozícióba állította.

Ő maga a tartalékos nehézlovasok élére állt. A Szeben melletti síkon vívott csata aztán Hunyadi várakozásai szerint alakult: az oszmánok valóban a vajda páncéljában küzdő Kemény Simon ellen törtek, akit még a mellé rendelt 500 kiváló katona sem tudott megmenteni. Az önfeláldozó vitéz hősi halált halt, a törökök pedig már-már örömujjongásban törtek ki, ám váratlanul tudatosult bennük, hogy Hunyadi becsapta őket: míg ők a díszes páncélt viselő férfi elpusztítására törtek, a valódi hadvezér elfoglalta az oszmán tábort és bekerítette az ellenséges erőket.

Mezid serege halálos kelepcébe került, melyből csak a katonák egy része és a bég egyik alvezére tudott megmenekülni. A későbbi történetírók szerint az 1442. március 25-én vívott szebeni csatában 20 000 török lelte halálát, a győzelemnek hála pedig Erdély megszabadult a török fosztogatóktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik