Gazdaság

Lázár János nyílt fenyegetést küldött a Sparnak

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Lázár János nyílt hadüzenetet küldött a Sparnak a Portfolio.hu építőipari konferenciáján. Azt mondta, hogy nem tűri a kormány a fenyegetéseket a Spartól, amely szerinte a „korrumpált osztrák sajtón keresztül” üzent a kormánynak – írja az mfor.hu.

„Most, hogy az osztrák fűszeres-közértes, a Spar így viselkedett, felvetettem a kormányban, hogy ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, s inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül” – idézi a portál az építési és közlekedési minisztert.

A miniszter ugyanakkor magát is korrigálva egyértelművé tette, hogy nem kiszorítani akarja az osztrák céget és általában a külföldi multikat, hanem rászorítani őket arra, hogy „tisztetljék az itteni embereket, fogyasztókat, a kormányt, az országot, ahol óriási extraprofitot termelnek.

A Sparral szemben is tudunk úszni. A cég meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett

– jelentette ki harcias beszédében Lázár János.

A Spar és a multik elleni kirohanást az ismert kormányzati szuverenitásvédelmi szólamokkal vezette fel. Azt mondta, hogy a gazdasági szuverenitás megteremtése nélkül nincs politikai szuverenitás.

“Nem a tőkével van a problémánk, hanem azzal, hogy a multik beavatkoznak, leuralják az országot és extraprofitot termelnek, amit kivisznek” – fűzte hozzá. Ehhez képest pár mondattal később azt mondta, hogy három nagy fejlesztési irányt kell követni: az autóipart, a hadiipart és az élelmiszeripart kell nagy lendülettel támogatni. Az ellentmondás abban van, hogy azt mondta:

“Azt akarjuk, hogy a három nagy német autógyár minél drágább autókat gyártson és minél nagyobb profitot érjen el.”

Az ügy hátteréről itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Az Auchan engedett, a Spar viszont harcba száll az Orbán-kormánnyal
A Spar nem érzi biztonságban magyarországi tulajdonát, miután állítólag a miniszterelnök kért bevásárlási lehetőséget egy családtagja számára. Van-e kisajátításbiztos megoldás, és mikor avatkozhat be az uniós bíróság?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik