Sport

Minden eddiginél nagyobb a veszélye, hogy a boksz kikerül az olimpiai programból

Joe Klamar / AFP
Joe Klamar / AFP

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kimarad a 2028-as Los Angeles-i játékok programjából, amennyiben a sportágnak nem lesz addig olyan nemzetközi szövetsége, amellyel együtt tud működni.

Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs viadalait a NOB szervezte.

A mostani döntés viszont azt jelenti, hogy négy év múlva ilyen formában nem kerülhet sor a boksztornára.

A problémát az jelenti, hogy a bizottság 2019-ben felfüggesztette a korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget, a két szervezet közötti viszony pedig azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB tavaly júniusban – példátlan módon – az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-t, írja az MTI.

A végrehajtó bizottság most kimondta, hogy az IBA a 2028-as játékokon sem rendezheti meg a sportág versenyeit, és azt is, hogy négy év múlva már a NOB sem fogja lebonyolítani a boksztornát, illetve a kvalifikációs sorozatot.

Amennyiben nem lesz olyan új sportági szövetség, amellyel a NOB együtt tud működni, akkor nem leszünk abban a helyzetben, hogy az ökölvívás műsoron legyen Los Angelesben

– közölte a NOB, ezzel egyértelműen üzenve a nemzeti szövetségeknek, hogy hátráljanak ki a Kremljov vezette IBA mögül.

Az IBA-val ugyanakkor nem csupán a NOB-nak romlott meg a viszonya: tavaly számos nemzeti szövetség kilépett a szervezetből, amiért az engedélyezte orosz és fehérorosz sportolók indulását a női és a férfi világbajnokságon. Az IBA-val szembenálló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

Kapcsolódó
Kizárták az olimpiáról Tóth Krisztián legnagyobb riválisát
Luka Majsuradze 2023-ban adott szennyezett doppingmintát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik