Tudomány

Beférne a Naprendszer a Föld és a Hold közé

A másik hét bolygónak, de még a Plútónak is lenne helye.

Bolygónk és égi kísérőjét átlagosan 384 440 kilométer választja el egymástól – ezt a távolságot még úgy is nehéz elképzelni, hogy ha tudjuk, hogy az Egyenlítő bő 40 ezer kilométeres, a Föld átmérője pedig 12 742 kilométer.

Egyszerűen nem gondolkodunk ilyen méretekben, úgyhogy a könnyebb vizualizáció kedvéért a BuzzFeed betette a Föld és a Hold közé a Naprendszer másik hét bolygóját.

 

Az égitestek átlagos átmérőjével számítva még maradna is 8030 kilométernyi hely, vagyis az aprócska, mindössze 2302km átmérőjű Plútó is beférne. (Nem, a Plútó már évek óta nem bolygó.)

Fontos azonban, ha valaha bolygókat szeretnénk rendezni, hogy ne az egyenlítőjüknél illesszük őket egymáshoz, ugyanis a forgás okozta centrifugális erők okán ott a legszélesebbek, s így már nem férnének el egy Föld-Hold távon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik