Tudomány

Ember nagyságú páncélja volt ennek a teknősnek

Júlia d‘Oliveira
Júlia d‘Oliveira

Egy friss tanulmányban egy korábban nem látott, ősi édesvízi teknősfajt mutatnak be állkapocscsontja alapján – írja az IFLScience. A lelet Amazónia brazíliai részén került elő.

A faj páncélja mintegy 1,8 méter hosszú lehetett, tehát nagyobb volt, mint bármely mai teknős.

Az állat a Peltocephalus maturin nevet kapta. Maturin Stephen King történeteiben a világegyetemet kihányó óriásteknős, a karaktert Stephen Maturin inspirálta, aki pedig Patrick O’Brian Aubrey-Maturin-sorozatának szereplője.

A kutatók úgy vélik, hogy az állat minden idők egyik legnagyobb édesvízi teknőse volt. A faj jóval később élt, mint a legtöbb gigantikus teknős, amelyek főként a miocén korban, nagyjából 23-5 millió éve léteztek.

A kövület pontos kora nem egyértelmű, de nagyjából 40-9 ezer éves lehet. Az emberek több mint 10 ezer éve érkeztek meg a régióban, ez alapján akár találkozhattak is a fajjal.

„Az emberek körülbelül 12 600 évvel ezelőtt telepedtek le az Amazonas vidékén” – mondta Dr. Gabriel S. Ferreira, a Senckenberg Emberi Evolúciós Központ munkatársa és a csapat tagja. Mint hozzátette, azt is tudjuk, hogy a nagy teknősök már a paleolitikum óta a homininák étrendjében szerepelnek.

„Hogy az édesvízi teknősöket, amelyeket mozgékonyságuk miatt sokkal nehezebb elkapni, szintén fogyasztották-e a korai emberek, és hogy a Peltocephalus maturin, a dél-amerikai megafaunával együtt áldozatául esett-e az emberi terjeszkedésnek, még nem világos. Ehhez további adatokra van szükségünk az Amazonas-medence késő pleisztocén és kora holocén kori lelőhelyeiről” – nyilatkozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik