A várakozásoknak megfelelően az Oppenheimer tarolt az idei, kilencvenhatodik alkalommal megrendezett Oscar-gálán. Tizenhárom jelölésből hetet váltottak díjra, köztük a legjobb filmnek járó elismeréssel, amiért kilenc másik alkotással versenyeztek.
Általában ez a kategória a gála csúcspontja, és a díjátadók a pattanásig húzzák a feszültséget, mielőtt elárulnák a győztes címet – Al Pacino azonban stratégiát váltott, és az egyik legnagyobb filmes elismerést rejtő boríték előhúzása után úgy olvasta fel az Oppemheimer címét, hogy a közönségnek szinte le sem esett, hogy már túl is vannak a várva várt bejelentésen.
A szemem Oppenheimert látja
– mindössze ennyi volt a közlés, a nézőtérről bátortalan nevetés és taps, majd Al Pacino a díj nívójához igazítva az orgánumát, még egyszer elismételte a győztes film címét.
Néhányan azon tűnődtek, hogy nem kapkodták-e el az este legnagyobb kategóriájának bejelentését, míg mások tisztelték a legendás színészt, amiért nem foglalkozott a jelölések felolvasásával, amikor sejteni lehetett, hogy Oppenheimer fog nyerni.
Al Pacino kibotorkált az ágyból, felsétált a színpadra, kinyitott egy borítékot, és kimondta a győztes nevét. Ez az ideális díjátadó. Lehet, hogy nem tetszik, de így néz ki a csúcsteljesítmény
– jegyezte meg az egyik néző a LadBible cikke szerint.