Belföld

Sulyok Tamás: Kötelességünk minden erőnket, tehetségünket arra fordítani, hogy Magyarország magyar ország maradjon

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Beiktatták Magyarország legújabb köztársasági elnökét, mutatjuk a beszédét.

Március 10-én délután tartották Sulyok Tamás új köztársasági elnök beiktatását a budapesti Szent György téren. A ceremónia a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődött, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédével zárult.

Sulyok arról beszélt, szeretné megköszönné mindazok bizalmát és jókívánságait, akik támogatják. Amint másoknak, neki se az volt az újévi fogadalma, hogy mire tavasz lesz, államfő legyen. Nem tervezett ezzel a szolgálattal, nem készült erre a feladatra. Viszont az évek során megtanulta kezelni a váratlan helyzetek sorsformáló erejét. És ha a sors szolgálatra hívja, az elől nem szabad kitérnie. A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetésnek tartja. Elnökként a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni. Szerinte az eltelt harminc évben elődei kitaposták az utat: a jó példákat követi, de igyekszik hozzátenni az ő saját utcaköveit. Az ő támasza, egész élete iránytűje a jog: ehhez mérten és híven kíván dolgozni a jövőben. Ulpianust idéz: a jog a jó és az igazságos művészete.

Jogász és az is marad, elnöksége során a közjog talaján kíván állni. Szerinte az elnök feladata, hogy államunkat az alaptörvény által meghatározott jogkörben képviselje. Szerinte a jogállam szót sokan használják mostanában politikai értelemben, de ő nem tud hajlékony jelentésű fogalommal operálni. A jogállam szót ő úgy érti, hogy az állam egész működése a jognak van alávetve. Megválasztásakor hangsúlyozta, hogy minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető. Szerinte az alapértékek ugyanazok, amelyekhez eddig tartotta magát: köztársasági elnökként is az a munkája sarokköve, alapja és mércéje. A nemzet egységéről azt mondja, azt nem engedi megbontani.

Nem feledem, honnan jöttem. Hogy milyen szellemi és kulturális térben vert gyökeret családom. Keresztény hitem, kulturális hovatartozásom, ami úgy nemzeti, mint európai és fordítva, forrásai értékeimnek. Ebből táplálkozik az életem és a munkám. Csak így tudom és akarom szemlélni a világot. Alaptörvényünk rögzíti a nemzeti szellem hitvallását.

Hozzátette: Novák Katalin nemzetközi munkájával kiváló példával járt előtte és erről az útról ő sem térne le. Szerinte nagy erény, hogy a köztársasági elnök közjogi értelemben is felelős határon innen és túl is honfitársainkért, amiért továbbra is eleget kíván tenni. Különös figyelemmel követi a kárpátaljai magyarok sorsát az orosz-ukrán háborúban. Nemzeti és kulturális önazonosságuk szabad megélését alapvetőnek tartja. Kiemelten fontos számára a szomszédainkkal, regionális partnereinkkel való jó kapcsolat, valamint az együttműködés a visegrádi országokkal. Együttműködésre törekszik a világ minden nemzetével.

Ember és ember között is zsinórmérték a kölcsönös tisztelet. A törvény előtt mindenki egyenlő, az ember önmagában hordozza méltóságát és értékét, teszi hozzá. Ezt nem másoktól tesszük függővé, a testi-lelki rászorultság sem von le semmit ennek értékéből. Feleségemmel, Zsuzsannával mindig azok mellett leszünk, akiknek szükségük lesz ránk: az idős, beteg, kiszolgáltatott honfitársak mindig számíthatnak ránk.

Hazánk megkérdőjelezhetetlenül a nyugat része, mégpedig tudatos elhatározással vált azzá. Európaiságunk Szent István döntése, amelyet nemzedékek sora erősít meg. A magyar nemcsak földrajzi, szellemi értelemben is európai és összeforr vele, nem olvad bele.

Feladatunk nehézségét az adja, hogy Európa jövője nem csak rajtunk múlik, hanem a közösség minden egyes tagján. Hogy Európa tagadás lesz vagy ígéret, múlt vagy jövő, azt huszonhét állam polgárai döntik el. Mi csak egy huszonheted részért tudunk felelősséget vállalni. A megmaradás nemzeteként, annyi balszerencse közt megharcolt örökségként tekintünk oszthatatlan szuverenitásunkra.

Első kötelességünk minden erőnket, tehetségünket arra fordítani, hogy Magyarország magyar ország maradjon.

Szerinte az államnak szolgálnia kell az embereit, de az állam sem működik hibátlanul, ebben segít a jog. Ha az állam büszke az erényeire, a hibáit is vállalnia kell. Bizalom nélkül nincs működőképes állam, gazdaság és jog sem. Arra fog törekedni, hogy a kölcsönös érdeklődést, megértést és meghallgatást erősítse a gyanakvás helyett és a tiszteletet biztosítsa a gyalázkodást helyett.

Azért fog dolgozni, hogy mi, magyarok büszkék lehessünk majd történelmünk előttünk álló 21. századi fejezeteire is. Az alaptörvény által számára biztosított keretben, minden erővel szolgálni fogja a hazát és a nemzetet.

Galériánkban megnézheti az érkező vendégeket Orbán Viktortól Rogán Antalon át Nagy Istvánig.

Galéria
Szajki Bálint / 24.hu
Orbán Viktor miniszterelnök Rogán Antallal.

A beiktatási ünnepségben közreműködött Kubik Anna színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa.

Február 26-ai megválasztása után Sulyokkal kapcsolatban a fő téma édesapjának náci múltja volt – a témában nemrég szólalt meg.

Novák Katalin előző államfő, aki a kegyelmi botrányba bukott bele, is ott volt a héten Sulyok beiktatási vacsoráján, erről a 24.hu írt elsőként.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik