Szórakozás

Nagyon meghízott Oláh Ibolya

oláh ibolya (oláh ibolya, )
oláh ibolya (oláh ibolya, )

Tíz kilóval többet nyom a mérleg Oláh Ibolya alatt, ám ő ezt egy cseppet sem bánja. Az Amerikát is megjárt énekesnőnek végre rendbejött a gyomra, igazi energiabomba vált belőle, és majd kicsattan a jókedvtől.

Ibolya azt állítja, hogy bár nagyon érzékeny, de alapvetően vidám lány , csupán túl sok kihívás elé állította az élet. Ráadásul ami a szívén, az a száján, amiból időnként konfliktusai adódnak.

“Tizenhat évesen tapasztaltam meg először, hogy milyen szeretni. Akkor kerültem Tiszadobra. Amikor Anya először meg akart ölelni, felemeltem a kezem, mert azt hittem bántani akar. Aki így élte le a fél életét, az nem csodálkozik, hogy nem vagyok mindig jópofa” – mondta az énekesnő a Best magazinnak adott interjújában.

“Korábban sosem mentem 52 kikó fölé, most pedig 62-63 vagyok. Amióta békén hagynak, és nem idegeskedem, rendbe jött a gyomrom” – tette hozzá Ibolya.


Az énekesnő úgy tűnik, valóban nagy változáson ment át, korábban ugyanis így nyilatkozott: „Voltam olyan mélyen, hogy az öngyilkosságra gondoltam. Egyszer volt ilyen. Nem találtam a kiutat. Én egy érzékeny ember vagyok, mások nem is nagyon tudják ezt. Nem vagyok boldog, csak úgy elvagyok. De voltam már boldog” – vallotta az év elején.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik