Belföld

Lázár János alaptörvény-módosításról tárgyalt a Mi Hazánk frakciójával

Toroczkai László / X
Toroczkai László / X

Lázár János a kormány képviseletében meglátogatta kedden a Mi Hazánk frakcióját, ahol megvitatták a párt azon kezdeményezését, hogy a készpénzhasználathoz fűződő jog az Alaptörvényben legyen rögzítve. Minderről a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László számolt be az X-en, posztjában azt írja, az említett alapjogot a „Szabadság és felelősség” című fejezetbe szánják, egyúttal egy törvénycsomagot is kezdeményeznek, amiben rögzítenék, hogy a kistelepüléseken is kötelező legyen a bankoknak ATM-eket üzemeltetni, továbbá a készpénzfelvételt korlátozás nélkül ingyenessé tennék.

A párt a nap folyamán egy közleményt is kiadott a témában. Ebben azzal indokolták a lépésüket, hogy az elavultságára hivatkozva „a globalista disznófejű nagyurak fokozatosan megszüntetnék a készpénzt”, ami a Mi Hazánk szerint azért járna különösen nagy veszélyekkel, mert ha a mobilunkhoz lesz kötve pénzhasználatunk, akkor bárkit bármikor elzárhatnak majd a pénzétől, „ha az illető nemkívánatos személlyé válik a szemükben”.

Az így létrejövő új világrendben újra rabszolgasorba jutnának az emberek, miközben a globalista pénzemberek és bankjaik totális ellenőrzést gyakorolnának felettünk

– húzták alá álláspontjukat.

Egyelőre sem a Mi Hazánk, sem Toroczkai nem ejtett szót arról, hogy milyen eredményekkel zárult a Lázárral folytatott megbeszélés, és a kormány részéről sem kommentálták még a történteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik