Élő Nagyvilág

Titkos német katonai megbeszélés hangfelvételét hozták nyilvánosságra az oroszok

AFP
AFP

Titkos német katonai megbeszélés hangfelvételét hozták nyilvánosságra az oroszok

Németország vizsgálja, hogyan hallgathatott le Oroszország egy a hadsereg tisztjei közötti beszélgetést, melyben Ukrajna nagy hatótávolságú rakétákkal való ellátásáról – és a lehetséges célpontokról – tárgyaltak, írja a BBC. A videokonferencia-értekezlet hangfelvételét az orosz állami RT csatorna vezetője tette közzé a közösségi médiában. A tisztek arról beszélgetnek, hogy a rakéták hogyan találhatnák el a Kercsi hidat, amely összeköti Oroszországot a törvénytelenül elcsatolt Krím félszigettel. Mindezt azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy a NATO sem jelenleg, sem a jövőben nem vesz részt az ukrajnai háborúban.

Scholz szombaton „nagyon komoly ügynek” nevezte a nyilvánvaló kiszivárogtatást, és alapos, intenzív és gyors vizsgálatot ígért. A Spiegel magazin szerint a videokonferencia nem a hadsereg titkos belső hálózatán, hanem a WebEx platformon zajlott. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő magyarázatot követelt a német hatóságoktól a lehallgatott beszélgetésről, és kijelentette, hogy a magyarázat megtagadása egyenlő lenne a beismeréssel.

Az ukrán vezetés régóta azt szeretné, ha Németország Taurus rakétákat szállítana neki, amelyek hatótávolsága körülbelül 500 km, ám Scholz eddig elutasította ezt, mivel attól tart, hogy ez a konfliktus eszkalálódásához vezetne. Emiatt azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik a kancellárra otthon és külföldön is. Korábban Franciaország és Nagy-Britannia Scalp vagy Storm Shadow rakétákat szállított már Kijevnek, amelyek hatótávolsága feleakkora.

Roderich Kiesewetter, a német ellenzéki CDU képviselője arra figyelmeztetett, hogy további felvételek is kiszivároghatnak.

Bizonyára számos más beszélgetést is lehallgattak, és ezek később kiszivároghatnak, amikor az Oroszországnak kedvező. Feltételezhető, hogy a beszélgetést Oroszország szándékosan szivárogtatta ki ebben a pillanatban, egy konkrét szándékkal, nevezetesen a Taurus németországi átadásának megakadályozására

– mondta a politikus a ZDF-nek.

Egy hároméves ukrán gyerek is meghalt egy orosz dróntámadásban

Négyen meghaltak, köztük egy hároméves gyerek, amikor orosz drón csapódott egy többemeletes lakótömbbe szombaton a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban – írja az MTI. A hatóságok közlése szerint az esetnek nyolc sérültje is van. A romok alól öt embert, köztük egy gyereket sikerült élve kimenteni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy “Oroszország folytatja a harcot a civilek ellen. (…) Az egyik ellenséges drón egy odesszai lakóépületet talált el, 18 lakás megsemmisült.” A Zelenszkij által közzétett videón egy lakóház látható, amelynek egy része megsemmisült, és több tucat mentő igyekezett átgázolni a törmelékeken. Zelenszkij szerint a lakóépületbe egy iráni gyártmányú Sahíd drón csapódott, olyan, amelyekből Oroszország több ezret indított a háború kezdete óta.

Navalnij édesanyja virágot vitt az elhunyt fia sírjára

Alekszej Navalnij édesanyja és anyósa is azok között a gyászolók között volt, akik szombaton virágot vittek az elhunyt orosz ellenzéki vezető sírjára Moszkvában, egy nappal a temetést követően. Egy orosz tévécsatorna mindeközben arról számolt be, hogy több orosz városban is megsemmisítették a Navalnijnak állított emlékműveket, például Szentpéterváron is eltávolították a virágokat a spontán emlékhelyről.

Olga MALTSEVA / AFP

(Guardian)

Orosz drón csapódott egy lakótömbbe Odesszában

Ketten meghaltak, nyolcan megsebesültek, hat ember után pedig még kutatnak, miután orosz drón csapódott egy lakótömbbe szombaton a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban – közölték a hatóságok.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy

Oroszország folytatja a harcot a civilek ellen. (…) Az egyik ellenséges drón egy odesszai lakóépületet talált el, 18 lakás megsemmisült.

A Zelenszkij által közzétett videón egy lakóház látható, amelynek jelentős része megsemmisült, és több tucat mentő igyekezett átgázolni a törmelékeken.

Zelenszkij szerint a lakóépületbe egy iráni gyártmányú Sahed drón csapódott, olyan, amelyekből Oroszország több ezret indított a háború kezdete óta. Oleh Kiper, az odesszai régió kormányzója azt mondta, hogy folyik a romok eltakarítása, egy embert élve mentettek ki, aki valószínűleg az alagsorban tartózkodott a támadás idején.

Dróntámadás ért egy szentpétervári lakóházat

Az orosz állami hírügynökség szerint drón csapódott egy lakóházba Szentpéterváron – írja a The Guardian. Az ugyancsak állami TASZSZ hírügynökség egyszerűen robbanásról jelentett. A cikk szerint a támadásban hat ember megsérült.

Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta az incidenst.

Olvasói sztorik