Gazdaság

Megjelent a lista, hogy melyik termékeknek csökkent a kiszerelése

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Március 1-jén elindult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisa, ahol tételenként böngészhető, hogy melyik terméknek mennyivel csökkent a kiszerelése.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium még januárban jelentette be, hogy márcistól figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek, ha egy termék kiszerelése csökkent.

Ezt akkor azzal indokolták, hogy a kormány szerint az élelmiszer-infláció csökkentése azon is múlhat, hogy az úgynevezett zsugorfláció ellen miként lépnek fel.

A kiszerelés, így különösen a tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés.

A Nébih által közzétett listán tehát azok a termékek szerepelnek, melyeknek az említett időszakhoz viszonyítva csökkent a kiszerelése. A lista folyamatosan frissülni fog a bejelentések alapján.

A honlapon termékkategóriákra és márkanévre is külön lehet szűrni.

Hogy az intézkedésnek milyen gyakorlati hatásai lehetnek, arról az alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Tényleg csökkenti az inflációt, ha tábla jelzi, hogy összement a termék?
A kereskedők szerint ez nem valószínű, a GKI vezérigazgatója szerint pedig a gyártók ki is játszhatják az intézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik