Sport

Sohasem történt még ilyen a horvát kézilabda történetében

Franck FIFE / AFP
Dagur Sigurdsson legutóbb a japán válogatottal szerepelt olimpián
Franck FIFE / AFP
Dagur Sigurdsson legutóbb a japán válogatottal szerepelt olimpián
Azok után, hogy a gyenge Európa-bajnoki szereplés miatt menesztették Goran Perkovacot, a horvát férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, és ezzel a 61 éves szakember lett az első horvát kapitány, aki mindössze egy világversenyen kapott lehetőséget, történelmi lépésre szánta el magát a horvát szövetség.

Első alkalommal döntött úgy a vezetőség, hogy szakít a hagyományokkal, és hazai tréner helyett egy külföldit bíz meg a válogatott irányításával. Nem is akárkit, hanem a sikeredző Dagur Sigurdssont.

A 2015-szörös izlandi válogatott irányító a Bregenz játékosedzőjeként tűnt fel, 2008-ban osztrák szövetségi kapitány, 2009-ben pedig a Füchse Berlin edzője lett. A német klubbal 2015-ben EHF-kupát nyert, majd a német válogatott kapitányaként előbb 2016-ban Európa-bajnok, majd pár hónappal később olimpiai bronzérmes lett.

2017 óta a japán nemzeti csapatot irányította, onnan csábították el a horvátok, akik az Eb-11. hely után úgy érezték, csak egy váltással van esélyük a párizsi olimpiára.

Nem fogunk másokat másolni, világos elképzelésem van arról, hogyan játszunk majd

– jelentette ki a bemutatkozó sajtótájékoztatóján az 50 éves szakember.

„Azért hagytam ott Japánt és vállaltam el ezt a feladatot, mert új kihívást és kalandot kerestem. Valamit, amit szenvedéllyel csinálhatok. Két kihívásokkal teli hét áll előttünk, rengeteg munkával. Láttam Horvátországot az Eb-n, sok fiatal, de tapasztalt játékosa van. A kihívás az egyensúly megtalálása lesz. Stabilitást kell hoznunk, ezen fogunk dolgozni” – mondta.

Az idősebb játékosaival (mint az egyaránt 35 éves Domagoj Duvnjak és Igor Karacic) kapcsolatban azt mondta, kellően motiváltak a 2024-es olimpiára és a 2025-ös vb-re.

Ha nem lennének azok, akkor már befejezték volna a pályafutásukat. Az olimpia a fő célunk, mindent megteszünk, hogy kijussunk.

A horvátok március 14-17-e között Hannoverben lépnek pályára, az ellenfél sorrendben Ausztria, Németország és Algéria lesz.

Kapcsolódó
Sohasem esett még meg ilyen szégyen egy horvát kézikapitánnyal
Goran Perkovacot menesztették a gyenge Eb-szereplés után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik