Belföld

Szijjártó Pétert – szokás szerint – fogadta a pedofil papokat mentő bíboros

SZIJJÁRTÓ PÉTER FACEBOOK-OLDALA
SZIJJÁRTÓ PÉTER FACEBOOK-OLDALA
Államtikára írta ezt.

Egy pedofilbotrányt pénzzel elsimító bíborossal találkozott Szijjártó Péter New Yorkban, miközben idehaza éppen azért robbant ki botrány, mert kiderült, Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, aki a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának a pedofilügyét tussolta el.

Miért gondolta fontosnak, hogy hivatalos útján – melyet az adófizetők állnak, akik nem megosztottak pedofília ügyben, hanem visszataszítónak tartják azt – találkozzon egy amerikai egyházi pedofilbotrány egyik szereplőjével?

Erről Vadai Ágnes kérdezte a külgazdasági és külügyminisztert, idézve a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóból, amely alapján régi ismerősként, tegeződve üdvözölte Timothy Dolan, aki grappával, sörrel, kávéval kínálta vendégét, aki egy órával lepte meg a bíborost.

Arra az MFor hívta fel a figyelmet, hogy a bíborosról 2012-ben derült ki, hogy Milwaukee-ben 20 ezer dolláros lelépési pénzt hagyott jóvá azoknak a papoknak, akik pedofilügyek miatt kényszerültek távozni. Az egyházmegye akkor azt állította, ezzel gyorsították fel a pedofília gyanújába keveredett papok távozását. Miután Timothy Dolant áthelyezték, New Yorkba, a Milwaukee-i egyházmegye csődöt jelentett, 570 áldozat állt ki a nyilvánosság elé.

Szijjártó Péter találkozójára Magyar Levente államtitkár azt a rövid magyarázatot adta, hogy

a New York-i főegyházmegye érseke – szokás szerint – az ENSZ-közgyűlés margóján fogadta a magyar külügyminisztert.

A megbeszélés fő témáit a keresztény közösségek védelme, a közel-keleti helyzet, valamint az Ukrajnában zajló háború adták, tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik