Belföld

Kapkodás a Fideszben a gyermekvédelmi törvénycsomag körül

Vörös Szilárd
Vörös Szilárd

Vasárnap este 19:33-kor összehívták, majd hétfőn reggel 7:56-kor le is mondták az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülését, ahol nem sokkal később, 10:15-kor már egyetlen napirendi pontként tárgyalták volna a Fidesz-frakcióban összeállított „gyermekvédelmi” törvénycsomagot – írta a hvg.hu. A rapid módon összehívott, majd lefújt ülés önmagában is furcsa, az pedig főleg szokatlan, hogy egy olyan törvényjavaslat tárgysorozatba vételére hívtak össze ülést, amelyet még be sem nyújtottak.

A Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán lemondásához vezető pedofilbotrány miatti törvényjavaslat szövege még nem ismert, az elmaradt ülés napirendi javaslatából azonban legalább a jogszabály címe kiderült: „A pedofil bűnelkövetők feltételes szabadságra bocsáthatóságának kizárásáról szóló törvényjavaslat”.

A javaslatcsomagról egyelőre annyit tudni, hogy változtatna a pedofil bűnözők szabadlábra bocsátásának gyakorlatán. Tuzson Bence igazságügyi miniszter árulta el a minap, hogy az a terv: az elítéltek feltételes szabadságra bocsátásáról szóló döntés előtt meghallgatják és figyelembe veszik az áldozat véleményét. Csakhogy egy nappal korábban Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető még ennél szigorúbb tervet emlegetett, aszerint a kormánypártok azt szeretnék, hogy egyáltalán ne legyen szabadlábra helyezés ilyen ügyekben – emlékeztetett a hvg.hu. A portál szerint vélhetően az ilyen és ehhez hasonló össze nem csiszolt részletek – „koherenciazavarok” – elsimítása miatt nem nyújtották még be végül hétfő reggelig a törvénycsomagot, és emiatt kellett lemondani a már meghirdetett szakbizottsági ülést is.

A hvg.hu információi szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy

a zavarodottság és kapkodás ellenére

hétfőn még ne nyújthatnák be a javaslatot, amit akár kedden szavazásra is bocsáthatnak. A kormánypártok eredeti ötlete állítólag az volt, hogy a mintegy 20 jogszabályt módosító törvényjavaslat-csomagot egyéni képviselői indítványként adta volna be Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, majd a Fidesz–KDNP kivételes eljárást kérne rá. A félévente csak négyszer alkalmazható kivételes eljárás lényege, hogy egy jogszabály rendkívül gyors megszavazását teszi lehetővé, ráadásul ilyen esetekben nem kötelező a társadalmi vita sem, amely 8 napot venne igénybe. Így viszont kivételes eljárásban, hétfőn benyújtva a jogszabály vitáját és zárószavazását is megtarthatná a parlament már kedden.

A lefújt bizottsági üléssel azonban a Fidesz nem tért le feltétlenül a „gyorsítósávról” – jegyezte meg a portál, amely szerint a törvényjavaslatot a kormány is benyújthatja. Ekkor bizottsági ülést sem kell feltétlenül összehívni, mert tárgysorozatba vételi eljárásra sincs szükség. Kivételes eljárást pedig kormány-előterjesztésre is lehet kérni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik