Tudomány

Megtalálták Kolozsvár ősi városfalát

A középkori várfal részletét a napjainkban I. L. Caragiale parknak nevezett egykori Tyúkpiac, később Cselédpiac helyén találták a régészek. A park felújítás alatt áll, a régészeti felügyeletet az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum munkatársai látják el, akik a Műszaki Egyetem mellett nyitott kisebb szelvényben találták meg a középkori városfal egy szakaszát – írja a helyi, Szabadság című lapra hivatkozva az MTI. A feltárást vezető George Cupcea régész elmondta,

a térségben valószínűleg egybeestek a római és a középkori erődítés vonalai, ennek részletét találták meg.

Hozzátette, a régészeti kutatás befejezése után a várfal vonalát jelezni fogják a felszínen – mondta. Egy másik szelvényben az 1800-as évek eleji falmaradványokat találtak a régészek, akik egy hosszabb, a parkot észak-dél irányban átszelő szelvény megnyitását is tervezik.

Kiss Gábor / MTI

Gaal György helytörténész könyvére hivatkozva a Szabadság azt írja, hogy a most talált várfalrészlet térségében lehetett az Óvár két kapujának egyike, a Víz kapu is. Az egykori baromfipiac az 1950-60-as évektől a városban szolgáló, főleg györgyfalvi és széki lányok találkozóhelye volt, akik két szabadnapjukon – csütörtökön és vasárnap délután –  népviseletbe öltözve itt táncoltak, énekeltek.

Kolozsváron az elmúlt évek belvárosi útfelújításai során a középkori vár több kapujának az alapjait is megtalálták. 2019-ban a Híd utcai, majd a Magyar utcai kaputorony alapzata tűnt elő, előbbit, amely egykor a város főbejárata volt , a járda szintjén elhelyezett emléktáblával jelölték meg. Tavaly áprilisban, a Főtérre nyíló Egyetem utca felújítása során egy harmadik, a Torda utcai kaputorony alapozása is előkerült.

A középkori – Óvárból és Újvárból álló – Kolozsvár kétszer volt erődítve, a leírások szerint összesen 24 bástyája és kaputornya volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik