Belföld

HVG: Magyar Péter tanácsadó céget vett

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
A vállalkozás korábban nem végzett érdemi tevékenységet.

Tanácsadó céget vett Magyar Péter, írja a hvg360. Az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt.-t még 2020-ban alapította Császár Dániel, aki 2014–2018 között a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt, bő két évig a közbeszerzésekért felelt, stábja dolgozta ki a közbeszerzési törvény módosítását.

Az LLM eddig nem végzett érdemi tevékenységet, de volt két másik tulajdonosa is. Egyikük a 2006-os utcai csatározásokban megsebesült Kruchina Károly, akit annak idején, ügyvédjelöltként, Magyar Péter védett. A másik részvényes Palatinus-Woth Márton volt, aki annak a tanácsadó cégnek volt a társadalmi kapcsolati igazgatója, amely korábban Varga Juditnak tartott kommunikációs tréningeket, de kapott megbízást a Diákhitel Központtól is, amikor még Magyar volt a vezérigazgató.

A cégiratok szerint Magyar Péter 2023. november 30-án vált az LLM tulajdonosává, a változások a napokban jelentek meg a Cégközlönyben. Bejegyzés alatt áll az is, hogy Magyar Péter a vezérigazgatói posztot is átveszi Császártól. A közéletből távozó Varga Judit exférje az elmúlt időben közösségi oldalán és a Partizán csatornának adott interjúban is élesen bírálta a NER módszereit, külön is Tiborcz Istvánt. Legutóbb megfizethetetlen érzésnek nevezte, hogy az emberek összekeverik Orbán Viktor vejével, akinek üzleti ügyeiről szintén ír a hetilap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik