Szórakozás

Disznók közt daloltak Fluorék

diszno(960x640)(4).jpg (disznó)
diszno(960x640)(4).jpg (disznó)

A vidékre száműzött tinisztárok két disznóvágás és tehénfejés között még egy dalt is írtak. A számhoz úgynevezett egy snittből álló klipet készítettek.

Nemcsak a körülményekkel kellett megküzdenie a Stáb szereplőinek a tanyán, hanem a forgatás ideje alatt egy közös számot is írniuk kellett. Iszak Eszti, Odett, Eckü, Fluor és Sanyóca együtt írták a dalt, ami a Soerii és Poolek közreműködésével készült az ott helyben összerakott házi stúdióban. Az egy snittből álló klip rendezője Miki 357, aki olyan csapatokkal dolgozott már együtt, mint a Tankcsapda, a Supernem vagy a Punnany Massif, de készített videót a Nike-nak és a Red Bullnak is.

A csapat tagjai mind másképp készítették a dalt, Fluor és Eckü például együtt vonult félre megírni rapszövegeiket.
“Jó volt a dalírás, különösen, hogy korábban nem írtam ilyen környezetben. Egy fatörzsre ültünk le Ecküvel, gyakorlatilag a pusztában írtuk meg a szövegeinket. Még közös, a másik részére utaló részt is beletettünk” – mondta el Fluor Tomi. Eckü hozzátette: “A szöveg elég könnyen megszületett. Megbeszéltük, hogy ki mennyit írjon, aztán miután Odett is elkészült a refrénnel, azt a többiek felénekelték, mi meg Fluorral alányomtuk a rapet.”

Iszak Esztire a körülmények ellentétes módon hatottak: ugyan inspirálónak tartotta a környezetet, ahol a felvétel született, azt is tudta, hogy nem éppen a legalkalmasabb dalírásra.

“Nem volt könnyű dolgunk a dal írásakor, hiszen nem egy tanya a legkényelmesebb helyszín az ilyesmihez” – emlékezett vissza Eszti. – “Maga a dal arról szól, hogy mindenkinek körbe kellene néznie, meglátni, hogy mennyi szépség veszi őket körül, akár a városban vannak, akár vidéken. Ehhez nagyon inspirálóan hatott a helyzetünk, hiszen végül a kényelmetlenségben is megtaláltuk azt, ami miatt érdemes volt vállalkozni erre a kalandra.”

Odett először írt úgy dalszöveget, hogy másnak nem volt beleszólása művébe.

“Ez az első olyan szövegem, amit teljes mértékben én írtam. Eddig is részt vettem mások mellett szövegírásban, de most először fordult elő, hogy enyém volt az utolsó szó” – mesélte Odett. – “Szintén nagy élmény volt, hogy olyan alkotótársaim voltak Fluor és Eckü személyében, akikkel még soha nem dolgoztam együtt.”

Sanyócában Jappán és Geri, a Soerii és Poolek tagjainak érkezésének pillanata is mély nyomot hagyott.
“A szöveget együtt írtuk meg, de a végleges verziót a három muskétás, Odett, Fluor és Eckü rakták össze. Fluorék különvonultak egy farönkre, és Odett is kicsit félrevonult, amíg megírta a refrént” – mondta Sanyóca. – “Éppen disznót vágtunk, mikor megérkeztek Jappánék. A darabolás után aztán bevonultunk a házi stúdióba, amit ott csináltunk, és felénekeltük a dalt.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik