Szórakozás

Meghalt a neves forgatókönyvíró

Hosszú küzdelem után legyőzte a rák Don Rhymert, a Gagyi mami, a Télapu széria és megannyi más hollywoodi sikerfilm történetének megálmodóját.

Tegnap éjszaka óta szomorú bejegyzés olvasható Don Rhymer népszerű blogján, amiben a rák elleni küzdelméről írt fanyar iróniával. A világnak címzett üzenetet a filmes felesége tette közzé, mivel sajnos Don már ezt nem tehette meg, miután elhunyt. A mindössze ötvenegy éves Rhymer 2010 eleje óta küzdött a torokrák ellen, de sajnos túl későn fedezték fel a gyilkos kórt, így az orvosok azonnal közölték vele, hogy menthetetlen.

Ennek ellenére Don nem adta fel, és minden létező kezelésnek alávetette magát, hogy minél több időt tölthessen feleségével és két gyermekükkel. Múlthét végén sokadszorra is megműtötték, de a beavatkozás nem úgy sikerült, ahogy tervezték.

Rhymer fiatal kora ellenére régi motorosnak számított Hollywoodban. A Karrierjét tévés produkciókban kezdte, majd az újévezredben átpártolt a könnyed vígjátékokra. Neki köszönhető többek közt a Martin Lawrence nevével fémjelzett Gagyi mami filmek, illetve a minden karácsonykor adásba kerülő Télapu második része és az ÖcsiKém 2, és a gyerekkedvenc Vigyázz, kész, szörf! forgatókönyve is. A kritikusok általában nagyon nem szerették az általa kitalált műveket, ellenben mindegyik hatalmas anyagi siker volt.
Ám amikor tavaly megjelent a Rio című animációs film, a kritikusai is elhallgattak a lenyűgöző madaras kaland láttán, aminek 2014-ben érkezik a következő felvonása, szintén a Dan által papírra vetett sorokból táplálkozva.


Minden egyes kórházi élményét megosztotta olvasóival

Ajánlott videó

Olvasói sztorik