Belföld

Köztársasági elnöki kegyelemre akarták felterjeszteni a Marina parti darabolós gyilkosság egyik vádlottját

Mohos Márton / 24.hu
K. Norbert a tárgyaláson.
Mohos Márton / 24.hu
K. Norbert a tárgyaláson.
Államfői kegyelemre akarták felterjeszteni évekkel ezelőtt H. Zsoltot, a Marina parti kettős gyilkosság egyik vádlottját egy korábbi rablási ügyben, ha teljes körűen feltárja, bűntársával együtt hogyan öltek meg egy szlovák maffiózót és a barátnőjét. A férfi végül visszatáncolt, és 2021-ben életfogytiglant kapott a rablásért. A mostani ügyben rá és a vádlott társára is tényleges életfogytiglant kért az ügyész.

Kedden egy különösen védett tanú és egy bűnügyi nyomozó meghallgatásával, valamint korábbi vallomások ismertetésével folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a szlovák állampolgárságú K. Norbertnek és magyar társának, H. Zsoltnak a büntetőpere, akiket azzal vádolnak, hogy nyolc évvel ezelőtt közvetlen közelről fejbe lőttek egy szlovák maffiózót és annak 29 éves barátnőjét egy Marina parti lakásban, majd a holttesteket feldarabolták és elásták.

A brutális kettős gyilkossággal vádolt párost vezetőszáron és bilincsben hozták a bíróságra a büntetés-végrehajtás és a rendőrség fegyveresei. K. Norbert farmerben és kék színű sportos felsőben, fehér sportcipőben, egy másik ügyben korábban életfogytiglanra ítélt cinkostársa pedig rabruhában érkezett a tárgyalásra. H. Zsolt barátnője, A. Klára, az ügy harmadrendű vádlottja fekete, testhez simuló nadrágban és egy pufidzsekiben érkezett.

A vádirat szerint a 44 éves K. Norbert kilenc évvel ezelőtt ismerkedett meg a magyar férfival, aki felajánlotta, hogy pénzért megbízhatja őt erőszakos jellegű bűncselekményekkel. Innentől kezdve a szlovák állampolgárságú férfi több bűncselekmény végrehajtásával is megbízta H. Zsoltot, aki 500 és 1500 euró közötti összegekért teljesítette is a rábízott feladatokat. H. Zsoltról annyit érdemes tudni, hogy nem mostanában kezdte a bűnözői szakmát.

Mohos Márton / 24.hu H. Zsolt megérkezik vezetőszáron a tárgyalásra.

2021 februárjában életfogytig tartó fegyházra ítélte őt a Pécsi Ítélőtábla egy 2017-ben elkövetett rablás miatt, amikor maszkban, késsel rontott társával az áldozatára, akit azzal fenyegetett meg egyikük, hogy levágják a füleit, ha nem adja oda a pénzét. Az egyik támadó több metszést is ejtett a férfi fülein, akitől közel tízmillió forintnyi készpénzt, valamint ékszert zsákmányoltak. De H. Zsolt gyanúsított az úgynevezett kötözős rablássorozatként elhíresült ügyben is, amelyben hét éven keresztül követtek el bűncselekményeket több településen egy banda tagjai. 

De kanyarodjunk vissza a Marina parti kettős gyilkosságra.

K. Norbert és a szintén szlovák állampolgárságú maffiózó, Stefan J. bő tíz évvel ezelőtt került közelebbi kapcsolatba egymással. Később K. Norbert a bűnöző bizalmi embere lett. Stefan J.-ről annyit kell tudni, hogy Révkomáromban és annak környékén ő volt az alvilág feje, és nyolc év börtönre ítélték tíz évvel ezelőtt Szlovákiában emberrablás és zsarolás miatt, ezért hamis papírokkal Magyarországra szökött, és kivett a budapesti Marina part lakóparkban egy lakást.

A bujkálásának költségeit nagy összegű készpénzből, valamint befektetési aranytömbökből akarta fedezni. Ennek érdekében azzal bízta meg K. Norbertet – akit bizalmi emberének tartott –, hogy nyisson egy bankszámlát a saját nevében, s béreljen neki egy széfet. Továbbá arra is felhatalmazta, hogy ő intézze a céges ügyeit.

A vádhatóság szerint K. Norbert ekkor határozta el, hogy kihasználja a helyzetet, és megöli a megbízóját, hogy megszerezze a vagyonát. Az emberölésben való közreműködésre a 42 éves H. Zsoltot kérte fel, aki anyagi részesedés fejében vállalta a feladatot. Az előkészületek során a szlovák férfi intézkedett a holttestek szállításához, eltüntetéséhez szükséges fűrész, zsákok, tisztítószerek, mész beszerzéséről, magyar cinkostársa pedig Pilisszentiván külterületén egy gödröt ásott.

Ilyen előkészületeket követően a terheltek 2016. február 11-én délelőtt megjelentek a Marina parti lakásban, ahol a 43 éves Stefan J.-t, valamint a lakásban tartózkodó 29 éves barátnőjét, Enikőt közvetlen közelről többször is fejbe lőtték. Az ügyészség szerint ezt követően a magyar férfi a lakás fürdőszobájában feldarabolta a holttesteket, a testrészeket és a torzókat sporttáskákba csomagolta, majd azokat az áldozat gépkocsijával Pilisszentivánra vitte, ahol az előzetesen kiásott verembe tette, mésszel és vízzel leöntötte, végül pedig betemette a gödröt.

Ezzel párhuzamosan K. Norbert kiürítette a főnöke megbízásából bérelt széfet, magához vette az abban elhelyezett értékeket. A terheltek másnap visszamentek a lakásba és kitakarították azt. A magyar férfi a kettős emberölésben játszott szerepéről beszámolt az élettársának, A. Klárának is.

A férfi a közreműködéséért kapott két darab befektetési aranytömböt, ezeket a párja pár nappal később elpasszolta tízmillió forintért egy budapesti aranykereskedésben. A szlovák férfi megszerezte az áldozata vagyonába tartozó 10 darab, mintegy 60 millió forint összértékű gépkocsit, majd azok többségét eladta.

K. Norbert tagadta a gyilkosságokat, és azt állította, hogy csak lopni küldte a lakásba a társát. H. Zsolt pedig azt állította, hogy ott sem volt a lakásban a gyilkosságok idején, és csak azért darabolta fel a holttesteket, mert erre kényszerítette a társa.

Felvette a pisztolyt, majd rám fogta, és azt mondta, hogy vagy megcsinálod, vagy látod, hogy mi lesz

– mondta a korábbi vallomásában H. Zsolt, hozzátéve, egy elektromos fűrésszel a fürdőkádban darabolta fel a holttesteket.

A keddi tárgyaláson egy különleges bánásmódot igénylő tanút is kihallgattak. A férfi korábban H. Zsolt barátja volt, és ő tárolt, majd passzolt el több autót is a bűncselekményből származó járművek közül.

Mohos Márton / 24.hu

A férfi elmondta, hogy pszichikai nyomás alatt tartották a nyomozók a rendőrségi kihallgatása során, akik mindenképp H. Zsoltra akarták rákenni a dolgot. A tanú attól tartott, hogy ő is gyanúsított lesz a kocsik tárolása és eladása miatt, de állítása szerint neki semmi köze nem volt a gyilkosságokhoz. Azt mondta, vállalta a hazugságvizsgálatot, és két koponya CT-t is mutattak neki a kihallgatása során, amin az áldozatokat ért fejlövések be- és kimenetelei voltak láthatók. Állítása szerint azt mondta neki az őt kihallgató nyomozó, hogy ha H. Zsolt kikerül, akkor mindenkit el fog pusztítani.

H. Zsolt baromságnak nevezte, hogy nem tehet fel személyesen kérdéseket a tanúnak, mert szerinte egy másik ügy tárgyalásán korábban másfél méterre álltak egymástól. Ezt követőn úgy zajlottak az események, hogy a tanú mindig kiment a tárgyalóból addig, amíg H. Zsolt feltett egy-két neki szánt kérdéseit. Ezt követően rendre kivezették a vádlottakat, majd behívták a tanút, aki válaszolt. Ezután megint kiküldték a tanút, újra behívták a vádlottakat, s felolvasták nekik a tanú által adott válaszokat. Íme néhány kérdés és válasz:

H. Zsolt: Miért nem hajlandó a szemembe nézni, talán így könnyebb neki hazudozni?

Tanú: Nem tudom, miben hazudtam.

H. Zsolt: Örült, hogy 2017-ben letartóztattak, és börtönbe kerültem egy buli után?

Tanú: Nem örültem neki, hogy letartóztatták. Miért kellett volna örülnöm, nem tudom, hogy milyen buliról beszélt.

H. Zsolt: Csak 2006-ban vásároltunk-e hazai sérült kocsikat, amiket együtt megcsináltunk?

Tanú: Nem tudok visszaemlékezni pontosan, de elképzelhető, hogy 2006-ban vásároltunk Magyarországon sérült kocsikat.

H. Zsolt: A következő kérdésem az a tanúhoz, hogy hányszor volt kint velem Szlovákiában?

Tanú: Nem tudom, pár alkalommal voltam, talán 2015-ben. Egyszer találkoztunk K. Norberttel, aki meghívott bennünket kajálni egy strandra. Kocsikat és kamiont néztünk meg.

K. Norbert unott arccal, nagyokat sóhajtva hallgatta a vádlott társa kérdéseit, míg H. Zsolt barátnője hol a plafont bámulta kínjában, hol pedig a telefonjára pillantgatott. A ki-be járogatásnak az vetett véget, hogy megérkezett a délutánra beidézett rendőr tanú.

A nyomozó elmondta, hogy a TEK-esek segítségével fogták el K. Norbertet Esztergomban. Elmondása szerint az előtte kikérdezett védett tanú a rendőrségi kihallgatásakor nagyon félt, és nehezen nyílt meg. H. Zsolt ügyvédje ezt követően megkérdezte a nyomozót, hogy mondott-e olyat a védett tanúnak, hogy nem hívhat ügyvédet, és hogy H. Zsolt „mindenkit el fog pusztítani, ha szabadlábra kerül.” A rendőr azt felelte, hogy ő nem mondott ilyet.

A nyomozó elmondta, hogy a kettős gyilkosság után egy másik ügyben, egy pécsi rablás miatt hallgatták ki H. Zsoltot. A férfi ekkor jelezte feléjük, hogy szeretne nyomozati alkut kötni egy kettős emberölés ügyében, ezt azonban nem engedélyezte a megyei főügyészség.

Mondtuk H. Zsoltnak, hogy vádalkura nincs lehetőség, mert nem engedélyezte a főügyészség. Felajánlottuk neki, hogyha végig tudunk menni az ügyön, és igaz, amiket, mond – már hogy a szlovák férfi volt a tettes, aztán feldarabolták az áldozatokat, és elásták a Pilisben –, akkor megpróbáljuk felterjeszteni arra, hogy a pécsi rablás ügyében köztársasági elnöki kegyelemben részesüljön

– mondta vallomásában a nyomozó.

H. Zsolt egy későbbi kihallgatása során bevallotta a rendőröknek, hogy megöltek Budapesten egy  férfit a barátnőjével, majd elásták a holttesteket. A nyomozó szerint, amikor kimentek a Marina parti helyszínre, akkor H. Zsolt nem ismerte fel először a kaput, de amikor a garázs felől közelítették meg a lakást, tűpontosan megmutatta, hogy melyik lakásban történt a bűncselekmény. H. Zsolt azonban ezt követően már nem volt ennyire beszédes kedvében. A bűnügyi nyomozó szerint ennek az lehetett az oka, hogy a férfi akkori védője azt mondta a terheltnek, hogy nincs bizonyíték ellene a pécsi rablási ügyben, és fel fogják menteni. Mint utóbb kiderült, ez nem így lett, sőt, H. Zsolt életfogytiglant kapott jogerősen a rablásért azzal, hogy leghamarabb 25 év múlva bocsátható szabadlábra feltételesen.

A nyomozó kitért arra is, hogy igyekeztek a legkörültekintőbben és legemberségesebben kihallgatni a tanúkat és a gyanúsítottakat. Elmondása szerint H. Zsoltnak és a barátnőjének, A. Klárának pont akkor született meg az első gyermekük, mégis megoldották, hogy a férfi kezébe vehesse a kislányát. Emlékei szerint a férfi azt mondta a barátnőjének a kettős gyilkosság után:

Hazamentem, leültem az ágyra, és ott elmondtam Klárának, hogy mit csináltam.

Ezt követően K. Norbert kérte tegezve számon a nyomozót, amiért a kérése ellenére sem végeztek rajta újabb poligráfos vizsgálatot, miután egyszer már megbukott. A tanú elmondta, az eredmény ismeretében már nem volt semmi szükség erre.

A Fővárosi Főügyészség tényleges életfogytiglant kért a horrorisztikus kettős gyilkossággal vádolt két férfire, míg H. Zsolt barátnőjére letöltendő szabadságvesztést kért pénzmosás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik