Tudomány

Vírusfertőzés fokozhatja a demencia kockázatát

Milamai / Getty Images
Milamai / Getty Images

Egy új tanulmány alapján megduplázódhat a demencia kockázata azoknál az idősebb felnőtteknél, akik ki vannak téve a herpeszvírusnak – írja az Independent. Nem ez az első publikáció, amely arra utal, hogy egyes vírusfertőzések eddig ismeretlen szerepet játszhatnak a kognitív hanyatlásban.

Az 1-es típusú herpes simplex vírus, azaz a HSV-1, a szájsebek hátterében álló gyakori fertőzés, amelyet világszerte közel 3,7 milliárd 50 év alatti hordoz. A demencia ezzel szemben a becslések alapján közel 55 millió embert érint.

A HSV-1 fertőzés élethosszig tart, a tünetek különböző időszakokban jelentkezhetnek, majd múlhatnak el. Sokaknál előfordul, hogy egyáltalán nem mutatkoznak jelek.

Az új vizsgálatban a szakértők ezer 70 éves uppsalai lakos adatait követték nyomon 15 éven keresztül.

Az eredmények alapján azoknál, akik életük valamelyik szakaszában megfertőződtek a HSV-1-gyel, kétszer nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, mint azoknál, akik nem kapták el a vírust.

A kutatók azt is megállapították, hogy ez az összefüggés az Alzheimer-kór két legerősebb előrejelző tényezőjétől, az életkortól és az APOE-4 gén egyik változatának meglététől függetlenül fennállt.

Erika Vestin, az Uppsalai Egyetem hallgatója és a csapat tagja szerint az a különleges a vizsgálatban, hogy a résztvevők nagyjából azonos korúak, ami még megbízhatóbbá teszi az eredményeket. Az életkori különbségek, amelyek egyébként összefüggésbe hozhatók a demencia kialakulásával, így nem zavarhatják meg az eredményeket.

Az adatok alátámasztják a korábbi kutatásokat, amelyek a HSV-fertőzés és az Alzheimer-kór közötti kapcsolatra utalnak. „Egyre több olyan bizonyíték jelenik meg a vizsgálatokból, amelyek a mi eredményeinkhez hasonlóan a herpes simplex vírusra, mint a demencia kockázati tényezőjére utalnak” – emelte ki Vestin. A szakértők további elemzéseket végeznek annak felmérésére, hogy a vírus ellen már ismert gyógyszerek csökkenthetik-e a demencia kockázatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik