Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje egy televíziós beszélgetésben kommunistának nevezte a Lehet Más a Politika pártot.
Néhány órával később Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke levelében új, hiteles, zöldpártnak nevezte őket és vitát kezdeményezett Bokros Lajos és Schiffer András, az LMP listavezetője között.
„Nem tudni melyik vélemény az MDF hivatalos álláspontja. De az biztos, hogy az LMP többek között éppen azért alakult, hogy megváltoztassa azt a politikai közbeszédet, amelyben a politikai ellenfelek egymás lekommunistázásával vagy éppen lefasisztázásval próbálnak szavazatokat szerezni” – reagált a történtekre a párt.
„Aki ilyen szavakkal dobálózik, azzal nehéz értelmes párbeszédet folytatni. Ezért az LMP felszóltja Bokros Lajost, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot az LMP tagságától és attól a közel 100 ezer szavazótól, akik ajánlószelvényükkel már támogatták a pártot.”
Arra, hogy vitára hívták Schiffert, csak a bocsánatkérés után ad választ az LMP. Hozzátették azt is, hogy listavezetőjük már vitázott Bokrossal, de akár újra készen állnak rá.
